Lelőtte feleségét, majd magával is végzett egy férfi csütörtök éjjel Mohácson. A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a férfi nem sokkal éjfél előtt tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy lelőtte a feleségét, és magát is meg fogja ölni.

A rendőrök azonnal a helyszínre indultak, majd a házhoz érve megpróbálták elérni a férfit, azonban a kapcsolatfelvétel sikertelen volt. A Terrorelhárítási Központ műveleti egysége bement a házba, és a 66 éves nőt és 74 éves férjét is holtan találta az épületben.

A férfi búcsúlevelet hagyott, amelyben tettét felesége súlyos betegségével indokolta.

A nyomozók megállapították, hogy a férfi egy lövéssel először a feleségét, majd egy újabb lövéssel magát ölte meg. Az elkövetéshez használt pisztolyt a nyomozók lefoglalták.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt indított eljárást az ügyben, a bűncselekmény körülményeinek tisztázása folyamatban van.

Megosztás

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06-80-820-111-es telefonszámot és olvasd el ezt az oldalt! Ha másért aggódsz, ezen az oldalon találsz segítséget.