Meghalt Schmidt Csaba, Tatabánya volt polgármestere

Mindössze 43 éves volt.

schmidt-csaba-tatabanya
Fotó: Facebook/Schmidt Csaba

Életének 44. évében elhunyt Tatabánya volt polgármestere, Schmidt Csaba – közölte a család hétfőn a politikus közösségi oldalán.

Mély fájdalommal tudatja a család, hogy Schmidt Csaba 2023. március 19-én elhunyt. A temetéséről később adnak tájékoztatást.

Posted by Schmidt Csaba on Monday, March 20, 2023

Schmidt Csaba 1979-ben született Tatabányán, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának vegyész szakán szerzett diplomát. 2001 és 2002 között a Fidelitas környezetvédelmi kabinetének munkatársa volt.

Tatabánya képviselő-testületének 2002-től volt tagja, 2006 és 2010 között alpolgármesterként dolgozott.

A megyeszékhely polgármesterének 2010-ben választották meg, a tisztséget 2019-ig, két cikluson át töltötte be. 2010 és 2014 között a Fidesz országgyűlési képviselője volt.

A 2019-es önkormányzati választás után a helyi Fidesz-KDNP frakciójának vezetőjeként és választókerületi képviselőként folytatta munkáját. Az innovációs- és technológiai miniszter az újjáalakuló Tatabányai Szakképzési Centrum kancellári feladataival bízta meg 2020 nyarán.

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Nagy baleset az M1-esen, egy embert garázdaságért előállítottak

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben