Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Polgár Árpád életveszélyes állapotban került kórházba

Részlet a videóból.
Részlet a videóból.

Megtörve számolt be róla Polgár Tünde és Polgár Árpád a legfrissebb YouTube-videójukban, hogy Árpi február végén megcsúszott floridai házuk teraszán, és „brutálisan nagyot esett”, nem kapott levegőt, fennakadtak a szemei, majd a kiérkező mentők olyan kritikusnak ítélték meg az állapotát, hogy rögtön az intenzív osztályra vitték.

A beszámoló szerint a neves műkereskedő, népszerű videós akkora erővel verte be a fejét, hogy az agya előre ütközött a koponyájának, és bevérzett. Az ehhez hasonló sérüléseket az esetek 10 százalékában élik túl, ezért Árpi rendkívül szerencsésnek mondható, magyarázta könnyek között a házaspár.

Négy héttel az esés után Árpi már sokkal jobban van, de hosszú rehabilitáció áll még előtte. Nagyon kell vigyáznia magára, ugyanis mostantól a legkisebb fejsérülés is végzetes lehet számára.