Kovács Zoltán: Nyugat-Európában nem független a sajtó

Bezzeg Magyarországon!

kovacs-zoltan
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az augusztus 20-i légi parádé főpróbájáról tartott tájékoztatón a Miniszterelnökségen 2022. augusztus 15-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Nyugat-Európában nem független a sajtó, politikai fegyverré akarják tenni, sőt, részben már akként is működik – magyarázta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Sajtószabadság Magyarországon 2023 című konferencián csütörtökön Budapesten.

Nem röhögte el magát.

Kovács Zoltán ráadásul a kormányközeli Nézőpont Intézet és a szintén odatartozó Médianéző Központ rendezvényén szónokolt, arról, hogy szerinte Nyugat-Európában – például Nagy-Britanniában, Németországban, Finnországban vagy Svédországban – a kormányok sajtónyomás alatt, a „hatalmi ágként” működő média nyomása alatt vannak!

Habár nyugaton erre azt mondják, hogy független sajtó, valójában ez a sajtó csak a közvéleménytől független, ugyanis ott a sajtó és a politika nem azt képviseli, amit az emberek szeretnének, amit a közvélemény valójában gondol, hanem az „odaáramló pénzeket”, amely valamilyen politikai beavatkozást vár el – mesélte az államtitkár, a körülbelül félezer kormánypárti sajtóterméket tömörítő Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány árnyékában, a totálisan leuralt „közmédia”, a megszállt vidéki lapok, a mindenféle szirszar Megafonok, és egyéb közpénznyelő fideszes médiaprojektek hátszelével.

Orbán Viktor megkérdezte Kapu Tibort, hogy „a háború az látszik-e onnan föntről”

Hisztérikus kaputiborozásba kezdett Orbán Viktor, a nyomógombos telefonok analfabétája, akit hirtelen nagyon érdekel az űrkutatás

Orbán üzent az országnak: hívják a 112-t, ha szokatlan dolgot tapasztalnak

Súlyos számok szivároghattak ki Magyar Péterhez

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi