Baleset

Lezuhant egy autó az M1-es autópályáról

Közlekedés

Felszállnak a Gripenek, figyelmeztetést adott ki a Magyar Honvédség

Bulvár

Elvitték minden idők legnagyobb ötöslottó nyereményét

Kiderült, mi volt a hatalmas rajtaütés tegnap este Ártándnál: 17 határrendészt és egy civilt vettek őrizetbe vesztegetés miatt

artand-hatarorok
Fotó: ugyeszseg.hu

Nagyszabású bűnügyi akciót hajtott végre kedd este az ártándi határátkelőnél több rendőr szerv, a készenlétisek, a TEK és a Nemzeti Védelmi Szolgálat, az esetről azonban akkor többet nem közöltek.

Szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség már arról tájékoztatott, hogy

minősített vesztegetés gyanújával 17 határrendészt és egy civilt vettek őrizetbe a határátkelőnél végrehajtott akciót követően.

A gyanú szerint a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészek szolgálatban rendszeresen korrupciós bűncselekményeket követtek el. Az Ártánd, illetve Nagykereki Közúti Határátkelőhelyen szolgáló 17 határrendész 2022 áprilisa előtt megállapodott abban, hogy az átkelőhelyen átutazóktól rendszeresen jogtalan előnyt fogadnak el, majd az összegyűjtött készpénzt a szolgálatot követően egymás között előre meghatározott arányban elosztják.

Az elkövetők között tiszti rendfokozatú nincs, a legmagasabb beosztású határrendész az átkelőhelyeken szolgálatot ellátó szolgálatirányító parancsnok és átkelőhely-ügyeletes volt – írták.

A két-két szolgálatirányító parancsnok, illetve átkelőhely-ügyeletes közvetlenül nem fogadott el jogtalan előnyt, alárendeltjeiket a bűncselekmények elkövetésében azzal segítették, hogy kívánságuknak megfelelően olyan sávokra osztották be, ahol nagyobb esély volt a vesztegetési pénzek megszerzésére. Továbbá elöljárói kötelességüket megszegve a tudomásukkal zajló korrupcióról nem tettek jelentést, azzal szemben nem léptek fel, s ezért cserébe kaptak a vesztegetési pénzből – olvasható a közleményben.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyomoz, és 17 határrendész, illetve egy civil őrizetét rendelte el, a gyanúsítotti kihallgatások folyamatban vannak – közölték.

Kedden mintegy háromszáz rendőr és ügyész hajtotta végre az akciót az ártándi magyar-román közúti határátkelőhelyen, amelyről aznap este a KNYF azt közölte: a bűnügyi akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala, a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Hajdú-Bihar, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi és közterületi támogató alosztályai vettek részt.

Ez is érdekelhet:
Brüsszeli terrortámadás veszélyére figyelmeztetett az Egyesült Államok amerikai nagykövetsége

Vasvillával szúrta ki egy kuncsaft szemét a prostituált férje Püspökladányban

Email fiókja buktatott le egy 23 éves férfit, súlyos fotókat tárolt a mobilján

Van pofája: 3,3 milliárdból újítják fel a Lázár János kastélyához vezető utat

Újra elmeszelték Orbán maffiaállamát Strasbourgban: „Meg kell védeni a magyar társadalmat a kormányától”

Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Donáth Annát

Tízmilliárdos túlárazást állapított meg az Integritás Hatóság egy uniós projekt kapcsán