Baltával esett neki barátjának hajnalban egy 75 éves férfi Kecelen

rendőrautó, rendőrség

Őrizetbe vett a rendőrség egy 75 éves keceli férfit, aki a gyanú szerint csütörtök hajnalban vitába keveredett a vele egy háztartásban élő barátjával, majd a szóváltást követően baltával többször fejbe ütött.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken azt közölte, a sértett, egy 61 éves férfi a bántalmazás következtében súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.

A nyomozók a támadót emberölés bűntett kísérletének elkövetésével gyanúsítják, és kihallgatását követően előterjesztést tettek letartóztatására.

Rettenetes körülmények Zalaszentgróton, 21 kutya tetemét fagyasztókban találták meg

Rejtélyes gyilkosság Dunakeszin: egy parkoló autóban találtak rá a holttestre

Agyonlőttek a nyílt utcán egy oroszbarát ukrán politikust Madridban

Fegyveres német férfit kaptak el a Nyugati pályaudvaron

Váratlanul kiengedték a börtönből Óbuda polgármesterét

„Sarokba szorított patkánynak” nevezték a Fideszt, Szijjártó begőzölt