Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Hazudott a TV2, a rendőrség cáfolta a fideszes kanális „Tények” gúnynevű műsorát

Hazudott a TV2, a rendőrség cáfolta a fideszes kanális „Tények” gúnynevű műsorát

Valótlanságokat közölt a TV2 egy kiskőrösi esettel kapcsolatban a Tények múlt szombati adásában – írta a rendőrség hétfőn.

A police.hu-n megjelent közlemény szerint a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Kiskőrösi Rendőrkapitányság határozottan cáfolja a TV2 Tények 2023. január 28-i adásában „Gyerekek előtt mutogatja a nemi szervét” címen megjelent riport tartalmát, amelyben a riporter azt állította, hogy egy férfi „rettegésben tartja a kiskőrösieket, diákokat támadott meg, illetve orális szexre kényszerített egy láthatóan kiskorú iskoláslányt”.

Nem kényszerítettek, nem kiskorút, és nem is most történt

A valóság ezzel szemben az, hogy még 2022 júliusában a rendőrség birtokába jutott egy fénykép, amelyen egy pár a városközpontban orálisan létesített szexuális kapcsolatot. Az eljárás során kiderült, hogy egy akkor 39 éves férfi és egy 41 éves nő látható a – Tényekben is bemutatott – képen.

A beszerzett adatok szerint a szexuális cselekményt mindketten akarták, így őket közerkölcs megsértése szabálysértés miatt vonták felelősségre. A képen látható férfi ellen szeméremsértés miatt is indult nyomozás, amely vádemelési javaslattal zárult az elmúlt évben – írta a rendőrség.

Hozzáteszik, a férfi ellen olyan eljárás nincs és nem is volt, amelyben kiskorú lenne az érintett.

„A TV2 Tények műsorában elhangzottakkal ellentétben sem a kiskőrösi gyerekek, sem pedig a felnőttek nincsenek veszélyben. A helyi rendőrkapitányság minden bejelentésre reagál és azokat a hatályos jogszabályoknak megfelelően intézi”, nyugtatták meg a lakosságot a TV2 hazudozó hergelésére reagálva.

Sajnos a Tények riportere nem a rendőrségtől származó, hiteles információkat, hanem olyan – nem visszaellenőrzött – tartalmakat vett alapul, mely félrevezette a lakosságot

– szúrták még oda a közlemény végére, tökéletesen összefoglalva azt, ami egyébként a kormánymédia rendszerszerű működése.