Bűnügy

Beleáll a Fidesz: támogatják, hogy lehessen gyerekekkel erőszakoskodni anélkül, hogy tartani kelljen a gyónáskori kitudódástól

Bűnügy

Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg

Belföld

Magyar Péter: beépített emberek is vannak közöttünk, nem indulunk a megyei közgyűlési listákért

Szívesen lennél masszőr?

Szívesen lennél masszőr?

Minden családban vagy baráti körben akad egy ügyes kezű ember, akihez a családtagok, barátok fordulnak, amikor instant segítségre van szükség.

Talán éppen te vagy az, akit megtalálnak, ha elfeküdték a nyakukat, agyonnyomja őket a stressz, vagy csak simán megfájdult a hátuk a sok ülőmunka miatt? Mi lenne, ha mindezt hivatásszerűen csinálnád? Cikkünkben annak járunk utána, hogy van-e létjogosultsága a masszőr szakmának.

Évezredek óta az ember szolgálatában

Talán nem véletlen, hogy a The Bright Academy masszázstanfolyama annyira népszerű.

Az emberek számára roppant fontos az érintés, a masszázzsal pedig önmagukat is meg tudják gyógyítani, bár a történelmi feljegyzések szerint már i.e. 2700-ban léteztek masszőrök, bár akkor még másként hívták őket. A lényeg azonban akkor is ugyanaz volt: az emberi test beható ismeretei alapján a megfelelő pontokon “megnyomkodni”, kimasszírozni a csomókat, letapadásokat.

Míg rengetegen “kényszerűségből” mennek el egy masszőrhöz, vagy akár élsportolóként a munkából kifolyólag, addig újra egyre több ember fedezni fel magának ezt a feltöltő és kikapcsoló kezelést.

Éljen a slow living!

A modern ember legfőbb ellensége a stressz, a rohanás, ezért mára már konkrét mozgalmak alakultak ki arra, hogyan tudunk, hogyan lehet lassítani.

Ennek egyik tökéletes módja lehet a rendszeres masszázs, amely nem csupán a hétköznapokból kapcsol ki, de feledtet minden gondot és bajt is, így egy hatvan perces masszázs akár egy kétnapos üdüléssel is felérhet.

Akár test-, akár arcmasszázst kérsz, biztosan csodás felüdülés és relaxálás élményében lesz részed.

Elmélet és gyakorlat vár rád!

Természetesen a masszázstanfolyam mindenképpen részletes elmélettel indul, ami magában foglalja az anatómiai alapismereteket, az izmok felépítésének, az idegrendszernek, a légzési, keringési és emésztési szervrendszernek az alapjait. Továbbá megismerheted a főbb ortopédiai és bőrgyógyászati megbetegedéseket is, hogy minél profibban tudd végezni a munkádat. A tanfolyam végén elméleti és gyakorlati masszázs is vár rád, hogy minél részletesebben számot tudj adni a megszerzett tudásodról!

Szerencsére a tanfolyam során nem okozhat gondot a távolság, hiszen online formában végezheted el a képzést, így csupán stabil internetre és felhasználói szintű számítógépes ismeretekre lesz szükséged. Ó, és majdnem kifelejtettük: egy önfeláldozó családtagra vagy barátra is szükséged lesz, akin gátlástalanul tudsz gyakorolni.

Hol szeretnél dolgozni?

A tanfolyam elvégzését követően csupán azon kell agyalni, hogy hol szeretnél tevékenykedni: számos szépségszalon, szálloda, uszoda vagy egészség- és szépségfarm kínál masszázst szolgáltatásaik között, így neked csak azt kell eldöntened, hogy melyik munkaforma a legszimpatikusabb! Készen állsz a karrierváltásra?

Kapcsolódó friss hírek

Írd te a Röviden híreit!

Szerkesztő-újságírót keresünk, jelentkezz!