Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Vasárnaptól már csak euróban lehet fizetni Horvátországban

Orbán Viktor (középen) a horvátországi Esempio Ilovik étteremben.
Orbán Viktor (középen) a horvátországi Esempio Ilovik étteremben. Fotó: Facebook/Szalay Dániel/Restaurant Esempio Ilovik

Ismert, 2023. január 1-jével Horvátország az eurót vezette be, Magyarország meg a középkori vármegyerendszert – ebből is látszik, hogy a Fidesz-kormányzat még a primitív választási csasztuskák („előre megyünk, nem hátra”) szintjén sem képes igazat mondani, vagy legalábbis nem ellentétest a valósággal.

A Vecernji List című horvát napilap azt írja, miután lejárt a kéthetes átmeneti időszak, vasárnaptól már csak euróban lehet fizetni az országban. Az eurót nemzeti valutaként bevezető országok gyakorlata alapján a Horvát Nemzeti Bank (HNB) arra számít, hogy az erre meghatározott időszakban 1,1 milliárd darab forgalomban lévő fémpénzt és 500 millió bankjegyet váltanak be az állampolgárok.

Hogy érzékeltessék, mit is jelent ez, hozzátették: a kuna érmék súlya 124 zágrábi villamos súlyának felel meg, azaz 5600 tonnát tesz ki, míg a bankjegyek, ha egymásra tennék őket, ötven kilométer magas oszlopot képeznének, ami hatszor magasabb, mint a Mount Everest.

Építőanyag lesz a régi pénzből

A fémpénzekből eddig 2600 tonna érkezett be, és a horvát hadsereg egy erre a célra kialakított raktárában halmozták fel őket, ott tárolják majd 54 hónapig. Utána összezúzzák, és az építőiparban használják fel, mint másodlagos nyersanyagot.

A bankjegyeket a HNB széfjében őrzik, a megsemmisítés pedig szigorú biztonsági feltételek mellett folyamatosan zajlik. Az összevágott bankjegyeket papír- és kartonhulladékkal keverik és bálázzák, majd eladják olyan cégeknek, amelyek a papírgyártásban alapanyagként újra felhasználják.

A bankok és más pénzintézetek 2023 végéig a már előre meghatározott árfolyamon díjmentes váltják a kunát, ezt követően már csak a jegybankban lehet becserélni. A bankjegyek korlátlan ideig beválthatók, de a fémpénz csak a következő három évben.

Az Európai Központi Bank (EKB) 2020 júliusában vette fel Horvátország devizáját az „euróövezet előszobájának” tartott ERM-2 árfolyam-mechanizmusba.

Az eurót használó uniós tagállamok tanácsa, az eurócsoport tavaly június közepén állapodott meg arról, hogy Horvátország az euró bevezetéséhez szükséges valamennyi feltételnek megfelel. A szükséges jogszabályok elfogadásával az év végéig lezárult az a folyamat, amelynek eredményeképp Horvátország január elsején az euróövezet 20. tagjává válhatott. A tagországok pénzügyminiszereinek tanácsa (Ecofin) az euró és a horvát kuna közötti átváltási árfolyamot 1 euróra vetítve 7,53450 kunában határozta meg.