Újságíró óbégatott az újbudai rendőrgyilkos kórházában, elküldték a helyszínről

Késsel támadtak rendőrökre Budapesten, egyikük meghalt
Rendőrök és mentők Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasház előtt 2023. január 12-én éjjel. Fotó: MTI/Mátyus Tamás

Nem történt interjú, továbbra sem beszélhetnek újságírók a csütörtök éjjeli rendőrtámadás gyanúsítottjával – ezt a közleményt kellett kiadnia a rendőrségnek, miután a Bors nevű fideszes bulvárújság tegnap azt állította, hogy „megszólalt a lapnak” a 29 éves Sz. Szilárd, akit jelenleg is kórházban őriznek.

„Az újbudai rendőrök ellen 2023. január 12-én éjszaka elkövetett támadás gyanúsítottját a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályának munkatársai kórházban őrzik. A gyanúsítotthoz egy újságíró megpróbált bemenni, ezt a rendőrök megakadályozták. Az újságíró a kórház folyosójáról kiabált be a férfinak, mire a rendőrök igazoltatták, és elküldték a helyszínről. A gyanúsítottal továbbra sem beszélhetnek a média képviselői”

tette tisztába a rendőrség.

Sz. Szilárd egyébként büntetett előéletű, az ügyészség azt közölte, hogy korábban erőszakos bűncselekmények miatt ítélték el, a mostani gyilkosságot garázdaság és testi sértés miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, és jelenleg más büntetőeljárás hatálya alatt is áll.

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Hadházy: 800 ezres papucsa van Matolcsy Ádám feleségének

Befesti a MÁV a síneket, hogy ne melegedjenek annyira

Azahriah: már csak az „értelmileg és mentálisan visszamaradott véglények” szavaznak a Fideszre

Mi történt Orbánnal? Kevesebbért is hívtak már mentőt

Navracsicsné nyilvános Facebook-kommentben savazza a férjét