Orbán Viktor 12 év riogatás után a rádiójában is bemondta: beléptünk a veszélyek korába

Idén is folytatódik a magányos rádiós hazudozás.

ORBÁN Viktor
Orbán Viktor kormányfő érkezik a közmédia óbudai székházához, ahol interjút adott a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című propagandaműsorában 2023. január 13-án. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Nem zárható ki, hogy 2022-re úgy emlékezünk majd vissza, mint arra az évre, amikor beléptünk a veszélyek korába, Magyarország azonban az összes veszélyre aktívan reagált – magyarázta Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió propagandaműsorában.

A kormányfő emlékeztetett: a pandémia után háború jött, amit egy energiaválság követett. A „rossz brüsszeli szankciók” pedig jelentős inflációt okoztak

– hazudta, hiszen tudvalevő, hogy Magyarországon már jóval a háború kitörése előtt elszállt az infláció, a hibás gazdaságpolitika miatt.

Orbán azt is mondta: Magyarország az összes veszélyre „aktívan reagált”.

Nem megdermedtünk, nem megúszni akartuk, hanem védelmi állásokat építettünk ki, mesélte a kormányfő, néhány nappal a Vodafone – szakértők szerint teljesen értelmetlen és horribilis összegért történő – állami pénzen NER-kézbe juttatása után.

Fotó került elő az adriai vitorláson lebzselő Orbánról

Orbán Viktornak megengedték, hogy leírja az „orosz rakétatámadás” kifejezést

Mocskos hazaárulók: már nyíltan az orosz titkosszolgálat anyagait teríti az állami hírügynökség

Titokzatos földalatti vasajtókról szivárogtak ki fotók Orbánék hatvanpusztai „mezőgazdasági üzeméből”

Magyarlakta területet bombáznak az oroszok, Szijjártó még csak leírni sem merte a szót

Elzavarták a fideszest, aki függetlenként indult újra, de nem jött be a trükk