Napi Fidesz: Gyurcsányék már rég magukra hagyták volna a családokat

DOBREV Klára; GYURCSÁNY Ferenc
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt szocialista miniszterelnök és felesége, Dobrev Klára, a párt miniszterelnök-jelöltje a DK XI. kongresszusán és ellenzéki előválasztási kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2021. augusztus 29-én. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ha Gyurcsányékon múlna, akkor az égvilágon semmi nem szabna határt a szankciós élelmiszerár- és energiaár-emelkedésnek, és a magyar családok már rég magukra lettek volna hagyva

– ezt bírta reagálni csütörtökön a Fidesz a Demokratikus Koalíció azon felvetésére, hogy ideiglenesen, legalább az év végéig töröljék el az alapvető élelmiszerek áfaterhét.

A baloldal sem az élelmiszerek, sem a rezsi árának befagyasztását nem támogatta, és „rejtélyes dollármilliókért cserébe teljes gőzzel támogatja” az „áremelkedést okozó brüsszeli szankciókat” – olvasható a párt által kiadott szösszenetben.

A Fidesz továbbá úgy tudja, hogy az élelmiszerárak is azért emelkednek, mert a „brüsszeli szankciók” brutális energiaár-emelkedést és inflációt indítottak el egész Európában.

Hogy a fogyasztói árak 21,1 százalékos emelkedése, ideértve az élelmiszerek 64,4 százalékos drágulását is milyen terheket jelent a rendkívüli mértékben „megvédett” magyar családoknak, arról nem szól a közlemény.

Rátámadt a Fidesz a Nyíregyházi Állatpark igazgatójára

Felmondta a hajléktalan-ellátásra szóló szerződést Iványi Gáborék egyesületével az V. kerületi fideszes önkormányzat

Szánalmas: „DOLGOZUNK RAJTA” feliratú táblával pózolnak fideszesek egy kátyús utcán

Rohadt krumplival kampányolt a belvárosi fideszes, kiakadtak a nyugdíjasok

Menczer Tamás tombol: Zelenszkij újra robbantott, megtámadta Magyarországot, ami egy kőolajvezeték, ez a negyedik támadás

Magyar Péter: A rettegő miniszterelnök kordonok mögött uszít és hazudik