Orbán elkotyogta, hogy csak az emberek hergelése miatt kell a nemzeti konzultáció

Jönnek az újabb központilag megszabott árú termékek.

nemzeti-konzultacio-plakat
A nemzeti konzultációt hirdető plakát Budapesten, a II. kerületi Pasaréti úton 2022. október 19-én. A "brüsszeli szankciókról" szóló konzultáció ívén hét kérdés szerepel az Oroszországgal szemben már bevezetett, illetve tervezett szankciós lépésekről, illetve azok következményeiről. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Elmagyarázta Orbán Viktor péntek reggel a propagandarádiójában, hogy miért kell az energia- és megélhetési válság közepén vagyonokat elszórni egy újabb blődli nemzeti konzultációra:

„hogy mindenki rájöjjön, veszélyben van”.

A kormányfő a Kossuth rádióban kijelentette, a magas árak mögött jelentős részben a szankciók állnak.

Közölte, hogy a kormány a következő hetekben várhatóan újabb termékekkel bővíti a központilag maximált árú termékek listáját. Beszámolt arról is, hogy a cégek számára rendelkezésre álló hitelek kamatát megállítják 7,7-8 százalék körül. Ennek költségeit a bankoknak kell majd kifizetniük – tette hozzá.

Szólt a kormány azon céljáról is, hogy 2023 év végére az infláció egy számjegyű legyen.

Nem jó dolog, amikor be kell avatkozni a gazdaság bonyolult rendszerébe, de bizonyos krízishelyzetek ezt indokolják – magyarázta Orbán Viktor.

Titokzatos földalatti vasajtókról szivárogtak ki fotók Orbánék hatvanpusztai „mezőgazdasági üzeméből”

Putyin magyarországi embere elmagyarázta, miért nem támogatta az Európai Tanács nyilatkozatát

Orbán Viktor üzent a pártját mocskosozó fiataloknak

Orbán Viktor megölését tervezte egy férfi

Elzavarták a fideszest, aki függetlenként indult újra, de nem jött be a trükk

Szorul a hurok a hazudozó, pökhendi egészségügyi miniszter nyakán