Képesek vagyunk megvédeni Magyarország érdekeit itthon és külföldön egyaránt – bizonygatta a Putyinnak lekötelezett magyar miniszterelnök a zalaegerszegi Mindszentyneum épületének átadóján mondott ünnepi beszédében vasárnap.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: 1956-ban megtanultuk, hogy nehéz időkben csak az összefogás segíthet. Ezért ne törődjünk azokkal, akik „hol az árnyékból, hol a brüsszeli magaslesről lövöldöznek Magyarországra”, ott fogják végezni, ahol az elődeik – mondta.

https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/2411836332288176/

A miniszterelnök szerint amióta nemzeti kormánya van Magyarországnak, minden válságból erősebben jött ki az ország, mint ahogy belement.

Most is felkészültünk, megőrizzük a gazdaság stabilitását, mindenkinek lesz munkája, a rezsicsökkentést meg tudjuk védeni, a családok pedig nem maradnak magukra – szögezte le Orbán Viktor, azt állítva, hogy a kormánynak megvan ehhez az ereje és a tapasztalata.

Hogy akkor miért van hónapok óta mélyrepülésben a forint, miért a magyar valuta gyengült legjobban a térségben (pedig nálunk még háború sincs), miért hazánkban drágultak legjobban az élelmiszerek – ha egyszer minden „erő és tapasztalat” megvan –, az nem derült ki.

Megosztás