Agyonverte élettársát egy férfi Szegeden

rendőrautó, rendőrség

Olyan súlyosan bántalmazta élettársát Szegeden egy férfi, hogy az asszony belehalt sérüléseibe – közölte a rendőrség a honlapján csütörtökön.

A megalapozott gyanú szerint a negyvenéves férfi szerdán késő délután, italozás közben inzultálta, majd bántalmazta élettársát Szegeden. A 44 éves sértett belehalt a sérüléseibe.

A rendőrök elfogták a férfit, ellene – őrizetbevétele mellett – halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, kezdeményezték letartóztatását.

Kollégája halálát okozta egy szegedi kukásautó-sofőr, elítélték
Ütötték-vertek, egyik társukat megölték hajléktalanok Szegeden
Halálos tűz volt Zagyvarékason és Szegeden is
Három férfi négy órán át, felváltva erőszakolt meg egy 18 éves nőt Szegeden
Fegyverrel fenyegették a Bűnvadászokat, a rendőrök alig akartak intézkedni
Iskolai mészárlásra készülhetett egy 15 éves fiú Budapesten