Orbán bejelentette, hogy tényleg újabb közpénzherdáló „nemzeti agymosás” indul, most a szankciókról

Kéri, hogy mindenki mondja utána az ő véleményét, miszerint a szankciók rosszak.

Orbán Viktor
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

A kormány szerdai ülésén elfogadta a Fidesz-frakció kezdeményezését: nemzeti konzultációt indítunk a szankciókról – közölte Orbán Viktor a szerdai kormányülés után a Facebookon.

„Mindenkit kérek, hogy mondja el a véleményét, mert csak közös fellépéssel tudunk véget vetni az energiaárak emelkedésének” – magyarázta a kormányfő, miután ő maga, valamint a kormánya, illetve az annak szerves részét képező lakájsajtója is hetek óta kárálja, hogy „a brüsszeli szankciók elhibázottak”.

Orbán Viktor közlése szerint reggel óta ülésezik a kormány, elsősorban az energiaárak kérdésével foglalkoznak.

„Az energiaszankciókat Brüsszel ráerőltette a tagállamokra, és azóta az energiaárak az égben vannak. Amikor ez megtörtént, Brüsszelben azt ígérték, hogy a szankciók véget vetnek a háborúnak és jobban fognak fájni az agresszornak, mint az Európai Unió tagállamainak”

– hordott össze hetet-havat Orbán a videóban. (Az energiaárak már a szankciók, sőt, Putyin inváziója előtt, a COVID-járvány utáni visszaállással elkezdtek emelkedni, azt pedig senki nem „ígérte”, hogy a szankciók fognak véget vetni a háborúnak, de ennél jobb ötletet a mai napig nem tudott mondani a magyar kormány sem – a szerk.)

Döntött a kormány: nemzeti konzultációt indítunk

Döntött a kormány: nemzeti konzultációt indítunk!

Posted by Orbán Viktor on Wednesday, September 28, 2022

Titokzatos földalatti vasajtókról szivárogtak ki fotók Orbánék hatvanpusztai „mezőgazdasági üzeméből”

Putyin magyarországi embere elmagyarázta, miért nem támogatta az Európai Tanács nyilatkozatát

Orbán Viktor üzent a pártját mocskosozó fiataloknak

Orbán Viktor megölését tervezte egy férfi

Elzavarták a fideszest, aki függetlenként indult újra, de nem jött be a trükk

Szorul a hurok a hazudozó, pökhendi egészségügyi miniszter nyakán