Nemzeti konzultáció indulhat Magyarországon az Oroszország elleni szankciókról

Újabb milliárdok mehetnek agymosásra, miközben a családok a téli rezsijüket számolgatják.

fideszes tüntetők, idősek, nénik

A Fidesz és a KDNP frakciója arra kérte a kormányt, hogy indítson nemzeti konzultációt az európai uniós szankciókról – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a két kormánypárt közös frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Balatonalmádiban.

Kocsis Máté úgy magyarázta: azért kezdeményezték a nemzeti konzultáció indítását – amelynek középpontjában az energiaszankciók állnak majd –, hogy legyen módjuk a magyar embereknek ebben az ügyben is elmondani, hogy mit gondolnak!

A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője kiemelte: Európában a magyarok lesznek az elsők, akik elmondhatják a véleményüket a szankciókról. (És bizonyára mint eddig mindig, ezúttal is előre borítékolható a „konzultáció” eredménye, miután a kormány hetek óta óbégatja minden felületen, hogy a „brüsszeli” szankciók elhibázottak, miközben egyrészt nem igaz, hogy elhibázottak, másrészt Orbánék is megszavazták – a szerk.).

Arról, hogy egy semmilyen közjogi következménnyel járó, nemzeti konzultációnak nevezett közpénzszórásnak milyen hatással kellene lennie az Oroszországot sújtó szankciókra (semmilyen), nem szólt Kocsis.

Letiltotta a Google Czunyiné email fiókját, ahová a tiszás önkény miatt lehet panaszkodni
Vizsgálják, mit kezdjen a parlament azzal, hogy Magyar Péter személyeskedik, majd a házelnök elnémítja a válaszolókat
Mi történik? Nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereit biztosító központban
Brüsszelig szaladt egy Fidesz-maffiózó, hogy bepanaszolja a botrányos jogállamiságot
A KDNP úgy tudja, Baka András bosszút akar állni a Fideszen
Megvan, ki lesz az új köztársasági elnök