Eddig két holttestet sikerült kiemelni a miskolci pinceomlás áldozatai közül

A harmadik munkás testét is megtalálták már, de őt még nem sikerült kiemelni a romok alól.

Kiemelték két munkásnak a holttestét a tűzoltók, akikre ráomlott egy pince szerdán Miskolcon – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csütörtökön.

A harmadik munkás testét is megtalálták már a mentést végzők, de őt még nem sikerült kiemelni a romok alól.

A biztonságos munkakörnyezet előkészítése és kialakítása után – amelyre a folyamatosan omladozó mennyezet miatt volt szükség –, csütörtök kora délután vált lehetővé, hogy a bányászok és a tűzoltók megkezdjék a törmelék eltávolítását és a homokkőtömb mozgatását, majd az alatta rekedt testek kiemelését.

„A műveletben résztvevők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a harmadik embert is mielőbb kihozzák a pincéből, azonban a fokozott omlásveszély miatt elhúzódó beavatkozásra kell számítani” – tartalmazza a közlemény.

Korábban mi is megírtuk, hogy munkálatok végzése közben ráomlott egy pince három munkásra szerda reggel Miskolcon és a férfiak nem adnak életjelet magukról. A férfiak felújítási munkálatokat végeztek a pincében, amikor a mennyezet beszakadt és maga alá temette őket.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ügyben.

A baleset Miskolc miskolctapolcai, családi házas, üdülőiről ismert negyedében, a Selmeci utcában történt.

Kapcsolódó hírek