Gazdaság

Súlyos benzindrágulás jön pénteken, de a dízelesek örülhetnek

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Népszava: bezárnak egy somogyi kollégiumot a megdrágult rezsiköltségek miatt

Bezárják a barcsi Dráva Völgye Technikum és Gimnázium középrigóci erdésztechnikusi kollégiumát – a Népszava információi szerint az elszállt energiaárak vezettek a döntéshez.

A kollégium Barcstól néhány kilométerre található az erdőben az egykori Széchenyi-kastélyban, parkjával együtt 1960 óta ad otthont a középiskolának, ahol a szakmai tárgyakat oktatják.

Egy, a Népszavának nyilatkozó szülő szerint a diákok egy hete értesültek a döntésről, és arról, hogy ezentúl Barcson, a városi kollégiumban lesz otthonuk. A városba egyébként kisbusszal szokták őket bevinni, ahol a közismereti tárgyakat tanították nekik.

„Évtizedes hagyománya volt, hogy az erdőben lakhattak a gyerekek, a fiam például emiatt választotta a képzést”

– panaszolta az anyuka. Más szülő arra mutatott rá, hogy az erdészképzés elengedhetetlen része, hogy a diákok folyamatosan a természetben legyenek, ne pedig csak heti egyszer a szakmai tantárgyak napján vigyék ki őket az erdőbe.

A Népszava kereste a témában a fenntartó Kaposvári Szakképzési Centrumot, de egyelőre nem reagáltak.