Légtérberepülést tart hétfőn a honvédség az augusztus 20-i rongyrázás miatt

Megnövekedett hanghatásra, valamint részleges folyamzárra lehet számítani.

gripen_hm
Fotó: honvedelem.hu/Kertész László

Légtérberepülést tart a Magyar Honvédség augusztus 15-én a kora délutáni órákban Budapesten, az augusztus 20-i rongyrázás előkészítéseként.

A Honvédelmi Minisztérium vasárnap azt közölte, a Szent István-napi programsorozat részeként augusztus 20-án 9 órától csaknem egyórás légiparádét láthat a Duna felett a budapesti közönség! Ennek előkészítéseként augusztus 15-én, hétfőn, 13.30 és 15.00 óra között katonai helikopterek és repülőgépek tartanak légtérberepülést Budapesten az augusztus 20-i légiparádé helyszínén.

Ebben az időszakban a Duna Parlament és Lánchíd közötti szakaszán megnövekedett hanghatásra, valamint részleges folyamzárra lehet számítani.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát – írta közleményében a minisztérium.

Varga Judit egy fiókos szekrénnyel mutatta meg, hogy hivatalosan is asztalos lett

Elrendelték a főváros azonnali jogvédelmét, az Államkincstárnak vissza kell fizetnie a lenyúlt 10,2 milliárdot

Beidegesedett az MTVA, visszavonják Aranyosi Péter 2017-es Karinthy-gyűrűjét

Csúnyán pofára estek Orbánék: így lehet mégis Budapest Pride idén

Pert nyert az első devizahiteles az Európai Unió Bíróságának ítélete alapján

Nem a TAJ-kártyát, hanem a TB-kiskönyvet szünteti meg a kormány