Külföld

Rákkal kezelik Katalin walesi hercegnét

Baleset

Megrázó videó került elő az Esztergom-Nyerges Rallyn történt balesetről

Baleset

Súlyos baleset az Esztergom Rallyn: nézők közé csapódott egy autó, legalább 4-en meghaltak, sok a sérült

Sikerült az „ellenzék” mesterterve: hétfőn rendkívüli ülést tart az Országgyűlés

Bár Kocsis Máté, a Fidesz-frakcióvezetője már jelezte, hogy nem fognak részt venni rajta.

RövidenRöviden
Kövér László házelnök (k) és a képviselők szavaznak az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2022. július 19-én.
Kövér László házelnök (k) és a képviselők szavaznak az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2022. július 19-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Rendkívüli ülést tart hétfőn az Országgyűlés az ellenzéki pártok kezdeményezésére, a kata-adózás orábni ellehetetlenítése miatt.

A Momentum csütörtöki közleménye szerint az ülésre augusztus 8-án egy órakor kerül sor. Mint írták: az ellenzéki pártokkal közösen azt kezdeményezték, hogy az Országgyűlés még hatályba lépése előtt törölje el a katatörvényt és a kormány segítse meg a megélhetési válság miatt bajba jutott embereket úgy, hogy a kormánypártok elfogadják az ellenzékiek módosító javaslatait.

Közlésük szerint azonban egyértelművé vált, hogy

„a Fidesznek semennyire sem számít a magyar emberek, családok sorsa, hiszen Kocsis Máté – Fidesz-frakcióvezető – előre jelezte, hogy pártja nem fog részt venni a rendkívüli ülésen”.

Az ülés előzetes napirendjén – a napirend előtti felszólalásokat követően – interpellációk, azonnali kérdések és kérdések is szerepelnek, valamint határozatképesség esetén több ellenzéki előterjesztést is megtárgyalnának.

A többi között a rezsiemelés megszüntetéséről, a lakóépületek szigeteléséről, az élelmiszerválság leküzdéséről, a klímabérlet bevezetéséről, valamint az egyes termékek áfamenetességéről szóló javaslatokat terjesztett a Ház elé az MSZP, a DK, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Izgalom, feszült pillanatok: a kormányt kérdezi a díszletellenzék

Böjte Csaba nevelőotthonában gyerekkorában megerőszakolt nő levelét olvasták fel a Parlamentben

Megválasztották a Fidesz új aláíró-bohócát, ezt mondta Sulyok Tamást első beszédében

Gulyás Gergelynek ún. gerincműtéte volt

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

„Akkor is hazudsz, ha kérdezel” – reagálta Bayer Zsoltnak Magyar Péter