Lemondott Hegedüs Zsuzsa Orbán fajkeveredős dumája miatt

„Egy Goebbels-hez méltó, tiszta náci szöveget adsz elő” – írta régi barátjának a miniszterelnöki megbízott.

hegedus-zsuzsa
Hegedűs Zsuzsa, a Minden gyerek lakjon jól! Alapítvány kuratóriumának elnöke sajtótájékoztatón beszél Hevesen 2016. március 23-án. Fotó: MTI/Komka Péter

Orbán Viktor tusványosi fajkeveredős beszéde miatt benyújtotta lemondását Hegedüs Zsuzsa szociológus, társadalmi felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki megbízott.

Hegedüs, aki Orbán egyik legrégebbi tanácsadója, a hvg.hu-nak erősítette meg a döntését, és eljuttatta a lapnak a miniszterelnöknek küldött levelet is, melyben a régi ismeretség miatt tegezi a kormányfőt.

„Őszintén sajnálom, hogy egy ilyen szégyenteljes állásfoglalás miatt kell megszakítanom azt a kapcsolatot, ami, bár az illiberális fordulatod óta egyre nehezebben volt kezelhető számomra, még rövidtávon fenntarthatónak látszott. Egy ilyen, az összes alapértékemmel ellentétes beszéd elhangzása után azonban nem maradt más választásom: annak ellenére, hogy az eredeti felkérésedben szereplő, teljes szabadságomat soha semmiben nem korlátoztad, most nyilvánosan kell szakítanom veled a Tusnádfürdőn elhangzottak miatt”

– írta a kormányfőnek Hegedüs Zsuzsa. Szerinte ugyanis a Tusványoson elhangzott beszéd nyíltan fajgyűlölő volt, Joseph Goebbelsnek (a náci Németország propagandaminiszterének – szerk.) is tetszett volna, és túlment a vállalhatóság határán.

“Nem tudom, hogy’ nem vetted észre, hogy a korábbi migráns- és Európa-ellenességből egy Goebbels-hez méltó, tiszta náci szöveget adsz elő, amikor, szokásod szerint átolvastad a beszédet. De ettől, a tény súlyossága miatt, még közel 20 éves barátságunk okán sem tudok ezúttal eltekinteni. (…) Nagyon remélem, hogy bárminek tudható be, ez a tusványosi, a legvérmesebb fajgyűlölőknek is tetszeni tudó beszéd csak egy kisiklás volt, és a továbbiakban, bár nélkülem, de vissza fogsz tudni térni egy számomra már régen túl autokrata, túl radikálisan EU és migránsellenes álláspontra és így lemosod magadról legalább a ma már a nyugat-európai szélső jobboldal számára is vállalhatatlan, nyíltan fajgyűlölő politikát hirdető miniszterelnök vádját; ami, legalábbis számomra, szöges ellentétben áll azzal a Viktorral, aki 2002 novemberében beállított hozzám és akivel egészen 2013-ig öröm volt együtt dolgozni”

– olvasható a hvg.hu által idézett levélben.

Hegedüs Zsuzsa Frölich Róbert országos főrabbinak is levelet írt, aki korábban szintén kritizálta Orbán legutóbbi tébolyult performanszát. Ebben a szociológus egyetértéséről biztosította a főrabbit, egyúttal hangot adott annak, hogy „ennek a gyalázatnak” minél hamarabb véget kell vetni.

Orbán nekiment Ukrajnának: ez nyílt hadüzent

Ellenáll a bíróság: hatalmas pofonba szaladt bele Orbán, aki már a jogrendszer fölött állónak képzeli magát

Nagyot üthetett „szartakarító” Lázár a Fideszen: Orbán már arról hazudozik, hogy ő mindig cigányzenét hallgat

Súlyos dolgok derültek ki: Orbán Viktor öccse még a kormányfőnél is nagyobb szélhámos lehet

Döntött a Belügyminisztérium, fejenként 400 ezret adnak még a választás előtt

Behívták a ruszkikat a kampányra: az orosz állami tévé stábja is részt vett a pusztaszabolcsi Lázárinfón