A nemzet megosztásával vádolta a miniszterelnököt hétfői online sajtótájékoztatóján Varga Ferenc, a Jobbik országgyűlési képviselője.
Orbán Viktor megosztja a nemzeti egységet, megosztja az embereket, erre építi a hatalmát; gyűlöletet gerjeszt, magyar embert magyar ember ellen uszít azért, hogy az uralkodását bebetonozza – jelentette ki az ellenzéki politikus, akinek a pártja nemrég még gárdamellényben tobzódott a Parlamentben.
Azt hangsúlyozta, a kormányfő hétvégi, a „kevert fajú népekről” mondott szavai azt a rendkívül sötét korszakot idézik fel, amikor még a Jobbik is neonáci párt akart lenni „amikor a világban a fasizmus elburjánzott, és a magyar zsidó és cigány közösségekben úrrá lett a félelem”.
Hozzátette, egyetlen emberi faj létezik, „nekem minden tisztességes magyar ember egyenlő”. Varga Ferenc arról is beszélt online sajtótájékoztatóján, míg a Fidesz jobbágyként tekint a magyarokra, addig pártja olyan emberekként, akiket a kormánynak segítenie kellene, „nem meglopni és kizsigerelni”.