Sokkoló részletek derültek ki: letartóztatták az újszülöttje meggyilkolásával gyanúsított múcsonyi nőt

rendorseg-helyszinelok
Fotó: police.hu

A Miskolci Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a múcsonyi nőnek, akit újszülöttje megölésével gyanúsítanak.

A Miskolci Törvényszék csütörtökön azt írta, a rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított várandós volt, de nem készült a gyermek születésére, nem járt terhesgondozásra, a védőnőt is először csak a szülés előtti héten kereste fel. Július 6-án hajnalban szülei házában, a vécére ülve szülte meg gyermekét. A köldökzsinórt ollóval elvágta. A csecsemő feje a vízzel telt öblítőrészbe merült, ahonnan a nő néhány perc múlva emelte csak ki. A testet földhöz ütötte és egy törülközőbe csavarva magára hagyta.

Ezután délelőtt – valódi szándékát elhallgatva – egy ismerősét kérte meg, hogy vigye Lyukóbánya erdős külterületére, ahol aztán elrejtette a holttestet. Délután a nő még felkereste a védőnőt, aki értesítette a mentőket és a rendőrséget – ismertette a törvényszék.

A bíróság egy hónapra elrendelte a nő letartóztatását. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett – olvasható a közleményben.

A WC-be szülte bele gyerekét, majd földhöz vágta – tizenöt év fegyházra ítéleték a múcsonyi anyaállatot

Gyilkossági kísérlettel gyanúsítanak egy nyírlugosi orvvadászt

Szökött fideszes? Mianmarban fogtak el egy pedofília miatt keresett férfit

Fideszes lehet? Éveken át szexuálisan bántalmazta kislányait egy szabolcsi férfi

Rendőrség: eltűnt egy anya és kisfia Csepelről

Áll a bál: Magyarország beperli az Európai Bíróságot