Új vezetőt választott a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja: pénteki közleményük szerint Lukács László György lett a frakció vezetője. Általános helyettesének Brenner Kolomant, frakcióvezető-helyettesnek pedig Sas Zoltánt választották meg a képviselők.
Megköszönték Jakab Péter frakcióvezetőként végzett munkáját, és jelezték, tevékenységére a képviselőcsoport továbbra is számít.
Jakab Pétert május 7-én választották újabb két évre pártelnökké, ám ő alig egy hónappal később – frakcióvezetőségének megtartása mellett – lemondott a posztról. A Jobbik élére július 2-án Gyöngyösi Mártont, a párt egyetlen európai parlamenti képviselőjét választották a küldöttek.
Jakab most a döntés kapcsán azt írta: a Jobbik „a Fidesz vágyát teljesítette” azzal, hogy leváltották.