Több embert feljelentettek a rendőrök a tegnapi katás megszorítás elleni tüntetés után

Egy állapotos nő is rossz helyen tiltakozott; neki nem csavarták ki a karját, anélkül is mentőt hívtak hozzá.

kata-tuntetes
Fotó: Facebook/Gyöngyösi TV

Több ember ellen feljelentést tettek Orbán Viktor rendőrei a keddi fővárosi demonstrációval összefüggésben, amikor is a kisadózó vállalkozók tételes adójának szigorítása, ellehetetlenítése ellen zajlott tüntetés, még a kora esti órákban is blokkolva a Margit híd forgalmát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdai sirámában azt írta: az első demonstráció az V. kerületi Kossuth téren kezdődött délelőtt, majd a résztvevők átvonultak a Margit hídra, teljes szélességében elzárva azt. Erről a gyűlésről előzetes bejelentés nem érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra – emelték ki.

Kedden 12 órakor arról érkezett bejelentés a BRFK-ra, hogy az Erzsébet hídon is gyűlést tartanak. A résztvevők itt a belső sávokat foglalták el 14 óra 40 percig, a forgalom addig a szabad sávokon rendőri irányítás mellett haladt. Az Erzsébet hídon nem történt rendőri intézkedés – közölték.

A Margit hídon a nap folyamán, illetve az odavezető útvonalakon ugyanakkor több rendőrségi intézkedés is történt. Egy férfi leköpte egy járőrautó szélvédőjét, amikor a rendőrök tájékoztatták a gyűlés résztvevőit, hogy a közlekedés akadályozásával szabálysértést követnek el. A férfi nem volt hajlandó igazolni magát, ezért a rendőrök előállították a II. kerületi kapitányságra, ahol garázdaság miatt indult ellene eljárás. Ugyanez a férfi később visszatért a Margit hídra, és 20 óra körül a rendőri felszólítás ellenére sem hagyta el a villamossíneket. Amikor a Készenléti Rendőrség tagjai megpróbálták a járdára vinni, üvöltözve rájuk támadt:

az egyik rendőrt állítólag kétszer fejen rúgta, egy másiknak az egyenruháját rángatta, és őt is megpróbálta megrúgni.

Közben belekapaszkodott a rendőr derékszíján a póttárat tartó tokba, majd a kieső tárat felvette, és arrébb dobta. A rendőrök testi kényszert és bilincset alkalmaztak, majd a férfit ismét előállították a II. kerületi kapitányságra, és vele szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tettek az ügyészségen.

A rendőrök kerítettek egy bódultnak tűnő nőt is, akit kábítószer-mintavételre állítottak elő. A gyorsteszt pozitív eredményt mutatott, ezért a nővel szemben büntetőeljárást kezdeményeztek.

Továbbá szabálysértési feljelentést tettek egy férfi ellen, aki villamos ütközőjén utazott, egy másik ellen pedig azért, mert a többszöri felszólítást követően is tovább akadályozta villamosforgalmat!

A BRFK közleményében kitért arra is, hogy egy állapotos nő sem volt hajlandó elhagyni a síneket, 20 óra körül rosszullétre panaszkodott, de a rendőrökkel nem működött együtt. Mentőt hívtak hozzá.

Az állami karhatalom mindezeken kívül 12 emberrel szemben tett szabálysértési feljelentést, mert a Teréz körúton két forgalmi sávot elfoglalva, a közlekedőket akadályozva kerékpároztak. Tíz embert megbírságoltak, illetve feljelentettek a tilos jelzés figyelmen kívül hagyása miatt.

Mindezt tehát azért, mert a parlament fideszes többsége kedden rohamtempóban több százezer dolgozó, adózó tisztességes kisvállalkozót lehetetlenített el a megszorítással, akik ezért nem átalltak utcára vonulni.

Rászáll a közlekedőkre a rendőrség, fokozott ellenőrzések jönnek

Megtiltotta a rendőrség a Pride megtartását a budapesti belvárosban

Mi folyik itt? Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Sopronban

Rengetegen készülnek a délutáni tüntetésre, Orbánék orosz mintájú terrorja ellen

Gulyás szerint nem érett uniós tagságra az az ország, ahol kényszersorozottakat halálra vernek, pedig nálunk pár gramm fűért is simán halálra vernek

Jakab Péter elindul a 2026-os választáson