Orbán Viktor: nem sodródhatunk bele a háborúba

ORBÁN Viktor; STOLTENBERG, Jens
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a NATO állam- és kormányfői kétnapos madridi csúcstalálkozójának első napján, 2022. június 29-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor a NATO-csúcstalálkozó hivatalos kezdete előtt, szerda reggel tárgyalást folytatott Andres Pastranával, a világ kereszténydemokrata, konzervatív pártjait tömörítő CDI elnökével Madridban – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A megbeszélésen, melyen részt vett Szijjártó Péter orosz barátságrenddel kitüntetett „magyar” külgazdasági és külügyminiszter is, egyetértettek abban, hogy az ukrajnai háború továbbterjedését meg kell akadályozni, az ukrán embereket támogatni kell, a menekülteket pedig be kell fogadni!

A NATO-csúcs kapcsán Orbán Viktor, Putyin „trójai falova”, örökös bomlasztó ezúttal úgy helyezkedett: nem támogatunk egyetlen olyan javaslatot sem, amely belesodorhatja a NATO-t és Magyarországot ebbe a konfliktusba, hiszen ez egy orosz-ukrán háború, a NATO pedig egy védelmi szövetség.

Orbán Hatvanpusztáról: Apám kérésére a feleségem is besegít

Magyar Péter: Palotaforradalom a Fideszben?

Magyar: Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai, vagy inkább magára hagyják?

Orbán zavarában egy papírdobozra ült le Kötcsén, de nem bírta el

Négymillió szórólappal teríti be az országot a Fidesz, hogy higgyük már el végre: a Tisza adóemelést akar

Jeszenszky Zsolt: „Ha valaki közülük meghalna, valószínűleg csomóan nem lennének szomorúak a jobboldalon”