Ungár Péter kiosztotta Karácsony Gergelyt

Ungár Péter
Fotó: MTI/Soós Lajos

Reagált Karácsony Gergely önfelmentő okoskodására Ungár Péter, az LMP országgyűlési frakcióvezetője. Hétfőn közzétett Facebook-bejegyzésében abban ugyanakkor egyetértett a budapesti főpolgármesterrel, hogy az ellenzék számára csalódást keltő eredmény született a vasárnapi időközi helyhatósági választásokon.

Ungár Péter a bejegyzésében emlékeztetett: a főpolgármester azt állítja, hogy a választók a választások óta mutatott teljesítményért büntetik az ellenzéket. Ungár Péter ugyanakkor úgy látja: a szavazók már a választások előtt mutatott teljesítményükkel sem voltak különösebben elégedettek.

„Márpedig az április előtti stratégia megalkotásában elévülhetetlen érdemei voltak Karácsony Gergelynek, ezért az újabb iránymutatás előtt talán ő is több időt hagyhatott volna az »elemzői énje« felszínre törésének”

– fogalmazott.

Kifejtette azt is: nem látja, hogy a szavazók egyöntetűen követelnék, hogy „a teljes hasonulás még erősebben menjen végre az ellenzéki pártok között”. Amikor ugyanis volt verseny ellenzéken belül, akkor egymillióval több szavazójuk volt és jóval több mandátumuk.

Írásában azt is „bevallotta”: Karácsony Gergellyel szemben még nem pontosan tudja, mit üzennek a választók, ehhez szerinte több időre van szükség, „de bizonyos szempontból őszinte tisztelettel tudom nézni azokat a politikusokat, akik a vereségben is önigazolást látnak”.

Ugyanakkor azt kérte a főpolgármestertől, hogy ha ennyire biztos az álláspontjában, akkor először ezt a saját pártján próbálja keresztül vinni, mert

a Párbeszéd jelentette be először, hogy külön indul az EP-választáson, és a Párbeszéd volt az a párt, amelyik Nyíregyházán „ráindult” a közös ellenzéki jelöltre.

Újabb busz égett ki Budapesten, Karácsony és Szentkirályi is nagyon ideges

Gyanúsítottként hallgatják ki Karácsony Gergelyt a Pride miatt

Karácsony Gergely riadót fújt: ha ezt meg lehet tenni, akkor senki nincs biztonságban

Megtiltotta a rendőrség a fővárosi Pride-ot – Karácsony: Pride lesz, és pont

Magyarlakta területet bombáznak az oroszok, Szijjártó még csak leírni sem merte a szót

Elzavarták a fideszest, aki függetlenként indult újra, de nem jött be a trükk