Külföld

Rákkal kezelik Katalin walesi hercegnét

Belföld

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

Baleset

Súlyos baleset Tatán: terhes anyuka hajtott ki egy mentő elé, két mentőhelikopter is érkezett a helyszínre

Megtalálták a Balatonban eltűnt fiúk holttestét

RövidenRöviden

Megtalálták annak a két fiúnak a holttestét kedden délelőtt, aki szombat este merült el a Balatonban.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint az egyik fiatal holttestét a balatonaligai vízterületen vették észre egy csónakból. Ettől a helyszíntől nem messze a vízirendőrök megtalálták a másik fiatal holttestét is. Jelenleg tart a partra szállításuk.

Mint korábban a Röviden is beszámolt róla, szombat este két fiú Balatonaliga partjaitól 300-350 méterre elmerült a vízben. Harmadik társukkal együtt indultak be úszni a Balatonba, és már kifelé tartottak egy szörfdeszkába kapaszkodva, amikor ketten elmerültek. A harmadik fiatalnak egy csónakos segített partra jutni, miután meghallotta a segélykiáltásait. A rendőrség és a vízirendészet azonnal megkezdte a kutatást az eltűnt fiatalok után szonárral.

A rendőrség – pontosítva a korábbi adatokat a fiúkról – elmondta, hogy mindkét áldozat 17 éves volt, az egyikük bódvalenkei, a másikuk tornanádaskai.

Az RTL Híradó riportja szerint a fiatalok egy hete érkeztek a Balatonhoz dolgozni. Délelőtt kőműves munkát végeztek, a délutánokat pedig strandolással töltötték.

A fiatalok elmerülése idején nem volt érvényben viharjelzés. Idegenkezűség nem merült fel, így az ügy kivizsgálása közigazgatási hatásági eljárás keretében zajlik.

Ez is érdekelhet

Életveszélyes a Balaton jege

Továbbra sem tudják, miért zuhant a Balatonba a rendőrségi helikopter

Videóra vették, ahogy a Balatonba zuhan a rendőrség helikoptere

Súlyos baleset történt az M3-as autópályán, hét kilométeres a torlódás

Rettenetes hír: meghalt az Esztergom Rally egyik sérültje, egy kislány – már öt életet követelt a tragédia

Két embert mentettek ki a tűzoltók egy égő házból Hajdúszoboszlón