Életét vesztette a legnagyobb orosz közösségi oldal két topmenedzsere a nyenyecföldi vakációján

Életét vesztette az „orosz Facebooknak” is nevezett VK orosz közösségi szolgáltató két topmenedzsere egy, a Nyenyec Autonóm Körzetben elszenvedett balesetben – közölte kedden a vállalat sajtószolgálata.

Az MTI szemléje szerint a vakációzó Vlagyimir Gabrieljant, a VK első vezérigazgató-helyettesét és Szergej Merzljakov beszerzési igazgatót szállító terepjáró felborult a Bugrjanyica folyón történt átkelés közben, a Fehér-tenger partvonalánál. A járművet a sodrás a tenger felé sodorta.

Két megmenekült társuk a Rosszija 24 hírtelevízió szerint a folyó mentén mintegy 25 kilométer gyalogolva, egy rénszarvaspásztor-faluban talált segítséget.

Alekszandr Gofstejn mentő a 360 tévécsatornának nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a szerencsétlenül járt menedzserek által bérelt Sherp típusú jármű, noha kétéltű, a magas súlypontja miatt a gyors sodrásban felborulhat és nem alkalmas a meredek partokon közlekedésre.

A folyón átkelést két terepjáróval kísérelték meg. A balesetet Gabrieljan felesége, Aljona túlélte. Az ügyben az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vizsgálatot indított.

Ettől falnak megy Orbán: sikeresek a szankciók, nagy bajban az orosz olajtársaság

Putyin fenyegető üzenetet küldött Európának

Orbán Viktornak megengedték, hogy leírja az „orosz rakétatámadás” kifejezést

Már nyíltan az orosz titkosszolgálat anyagait teríti az állami hírügynökség

Szijjártó, hol vagy? Két lányt fehérneműre vetkőztettek a szerb határőrök, magyar diákokat nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem engedtek be Szerbiába

Orbán Viktor: Micsoda tragédia!