Jakab Péter, a tisztújítás előtt álló Jobbik elnökének népszerűsége az egyik legalacsonyabb az ellenzéki oldalon, nála csak Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke népszerűtlenebb – állítja a kormányközeli Nézőpont Intézet legújabb kutatása.
A második pártelnöki évét töltő politikust állítólag az aktív szavazók 23 százaléka szeretné fontos pozícióban látni, amelynél kisebb arányban csak Gyurcsány Ferenc támogatói vannak – olvasható a szombaton közzétett felmérésben, amely szerint
mindegyik vizsgált ellenzéki vezetőt elutasítja az aktív szavazók többsége.
Azt írták, hogy továbbra is Gyurcsány Ferenc a legnépszerűtlenebb politikus: a választók mindössze 10 százaléka bízná meg őt felelős pozícióval, ugyanakkor több mint nyolcszor annyian nem tartanák ezt kívánatosnak (85 százalék).
Őt a legkisebb támogatottsággal rendelkezők rangsorában Jakab Péter követi 23 százalékos támogatottságával, akit egyúttal az aktív szavazók 62 százaléka nem szeretne fontos pozícióban látni. Az intézet szerint figyelemre érdemes, hogy a választást megelőző hónapban, márciusban még 4 százalékponttal magasabb volt a népszerűsége, ráadásul elutasítottsága is 7 százalékponttal nőtt azóta.
A felmérés szerint nemcsak Jakab Péter népszerűtlen, de a Jobbik támogatottsága is alaposan megkopott a négy évvel ezelőtti választás óta. Míg 2018-ban a pártot a választók 20 százaléka támogatta, addig a Nézőpont Intézet kutatása szerint a Jobbik jelenleg 3 százalékot szerezne egy „most vasárnap” tartott országgyűlési választáson.
Márki-Zay Péter és Donáth Anna támogatottsága megegyezik, a két politikust egyaránt a szavazók 24 százaléka támogatná, azonban elutasítottságban és ismertségben jelentős különbség mutatkozik. A hódmezővásárhelyi polgármestert a politikailag aktív magyarok 70 százaléka, míg a Momentum elnökét 42 százaléka nem bízná meg felelős politikai pozícióval.
Donáth Anna ismertsége azonban alacsonyabb, mint a többi ellenzéki vezetőé, az aktív szavazók 27 százaléka azért nem tudott válaszolni a kérdésre, mert nem ismerte – olvasható.
Mint írták, a vizsgált baloldali vezetők körében a Párbeszéd éléről távozó Karácsony Gergely főpolgármester a legnépszerűbb (32 százalék), ugyanakkor a személyét elutasítók közel kétszer akkora arányban (60 százalék) vannak, mint támogatói.
A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása április 25. és 27. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült, és a minta állítólag minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.