Budapesten már 1,3 millió forint fölött jár az új lakások átlagos négyzetméterára

Ez 21,8 százalékos növekedés a tavalyi első negyedévhez viszonyítva.

Budapesten már 1,3 millió forint fölött jár az új lakások átlagos négyzetméterára
Fotó: Pixabay/ArtisticOperations

A Budapesten épülő új lakások átlagos négyzetméterára 21,8 százalékkal nőtt és meghaladta az 1,3 millió forintot az első negyedévben, eközben 13,1 százalékkal kevesebb új lakás épül a fővárosban, mint egy évvel korábban – közölte az Otthon Centrum kedden.

Az ingatlanközvetítő hálózat összesítette az év első három hónapjában az online meghirdetett új építésű fővárosi lakásprojekteket, és megállapította, hogy Budapesten 361 új lakásberuházás van folyamatban, ezekben 27 400 lakás épül. A projektek száma 15,7 százalékkal, a lakások száma pedig 13,1 százalékkal kevesebb most, mint egy éve.

Hozzátették, a lakásállomány 32 százaléka (8700 lakás) egyelőre csak tervezett, ami 2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A közlemény idézte Soóki-Tóth Gábort, az Otthon Centrum elemzési vezetőjét, aki elmondta, hogy a vizsgált időszakban a meghirdetett projektek kínálati ára tovább emelkedett. Egy új építésű lakás négyzetméterét középértéken 1 334 000 forintért kínálják a fejlesztők, ami jelentős, 21,8 százalékos növekedés a tavalyi első negyedévhez viszonyítva.

A szakember hozzátette, a kerületek között ugyanakkor jelentős különbség alakult ki, az olló nagyon szétnyílt: kerületenként 768 ezer – 2,35 millió forint között váltakozik az átlagos kínálati négyzetméterár. A projektek között még nagyobb a különbség: a legalacsonyabb beruházás átlagára négyzetméterenként 614 ezer, a legdrágábbé pedig 3,68 millió forint. Előbbi a XIV., utóbbi a XII. kerületben található.

Az új építésű lakásoknál az első negyedévben a legdrágább kerületek toplistájában vezet a XII. kerület átlagosan 2,35 millió forinttal, ezt az I. kerület 2,25 millió forinttal és a II. kerület 1,97 millió forintos átlagos négyzetméterárral követi. Az idén először az V. kerület kikerült a top háromból.

A legnépszerűbb, több ezer új lakás építésének helyet adó kerületekben, például a IX., XI., vagy éppen a XIII. kerületben a kínálati négyzetméterár átlaga 1-1,5 millió forint között váltakozik.

Soóki-Tóth Gábor a közleményben megjegyezte, a projektek és a meghirdetett lakások számának csökkenése, valamint az árak emelkedése azt mutatja, hogy a beruházók elkezdik ugyan az engedélyeztetési eljárást, de a hirdetéssel még kivárnak, míg a vásárlók sietnek a vásárlással. A jelenségnek számos oka van: a romló hitelezési feltételek, az infláció és a szomszédban dúló háború szülte bizonytalanság is, ami az építési piacot is erősen befolyásolja.

Kapcsolódó hírek