DH: Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben az ingatlanárak az EU-ban

lakás, ingatlan
Fotó: Picabay/MobyMotion

Magyarországon a lakásárak 208 százalékkal nőttek 2015-höz viszonyítva, ami a legmagasabb érték az Európai Unióban az adatot közlő országok között

– hívta fel a figyelmet a Duna House az Eurostat adataira hivatkozva szerdán. A jelentős drágulás ellenére a magyarországi ingatlanok árszintje az európai országok között így is a középmezőny végén helyezkedik el.

Kiemelték: a volt szocialista országokban – Románia kivételével – mindenhol a 138,8 százalékos uniós átlag feletti volt a lakások drágulása az elmúlt 6 évben.

Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy az albérletekért átlagosan 160 ezer forintot kell fizetni havonta,

egy belvárosi lakást pedig már 1 millió forint feletti négyzetméteráron lehet megvásárolni Budapesten.

Horvátországban, Észtországban és Szerbiában a magyarországihoz hasonló áron lehet lakást venni, ennél olcsóbbak pedig az olyan államok fővárosai, mint Románia vagy Görögország.

Az ingatlanközvetítő szakembere szerint a közeljövőben folytatódhat az áremelkedés. A nemzetközi ingatlanpiac lakhatási célú keresletére a legnagyobb bizonytalanságot az energiaárak tartós emelkedése jelenti; a növekvő kamatkörnyezet miatt dráguló hitelek és a szigorodó hitelezési folyamatok pedig a finanszírozási oldalon okozhatnak majd nehézséget – hangoztatta.

Az Eurostat adatai alapján a bérleti díjak és lakásárak az Európai Unió országaiban átlagosan 1,2, illetve 9,2 százalékkal emelkedtek tavaly a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – idézték fel a közleményben.

Orbán Viktor úgy tudja, a fiataloknak akar segíteni a kormány az új hitelprogrammal

Itt a fordulat az ingatlanpiacon?

Kapkodják a lakásokat, mintha ingyen adnák

Újabb jel mutatja, kifogytak az emberek a pénzből

Ezt is elcseszték: megint nő az infláció, 4,6 százalékkal drágultak az árak júniusban

Összeomlás: 1,3 százalékkal csökkent az ipari termelés egy hónap alatt