Újraszámlálást követel a Mi Hazánk az elvett mandátum miatt

toroczkai-laszlo
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, miniszterelnök-jelöltje a párt kampányzáró rendezvényén Budapesten, a Fővárosi Művelődési Házban 2022. április 1-jén. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A szavazatok újraszámlálását követelte szombaton közleményben a Mi Hazánk, miután „az utolsó pillanatban” elvettek egy mandátumot tőle. A párt jogorvoslatot kér.

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke által aláírt közlemény szerint a szavazatok 99 százalékának megszámlálásakor még mindig hét parlamenti mandátuma volt a pártnak.

„De ahogy a külhoni voksokat kezdték összesíteni, rohamosan csökkenni kezdett a Mi Hazánk százalékos eredménye, és egy egyéni választókerületben történt, csupán néhány szavazaton múló fordítás miatt is nőtt a Fidesz listájára érkező töredékszavazatok aránya” – áll a szövegben.

Mindössze 48 szavazat alapján vették el a Mi Hazánktól a hetedik mandátumot, amely a Fideszhez került, így a kormánypárt biztos kétharmaddal rendelkezhet a következő ciklusban – írta Toroczkai László.

„Tekintettel arra, hogy Marosvásárhelyen egy zsáknyi, félig megsemmisített szavazólapot találtak, amelyeken jól láthatóan a Mi Hazánkra is adott voksok voltak, Délvidéken pedig a Fidesszel szoros kapcsolatokat ápoló VMSZ aktivistái kézbesítették, átvételi elismervény nélkül”

a szavazólapokat, a Mi Hazánk nem fogadja el a jelenlegi helyzetet a vizsgálatok lezárásáig – olvasható a közleményben. A párt a szavazatok újraszámlálását és ellenőrzését kezdeményezi.

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze