Megszorításokra készül a Fidesz a választás után a DK szerint

Orbán már most Brüsszelnél kuncsorog hitelért, derült ki tegnap.

A Fidesz megszorításokra készül a választás után – mondta a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese annak kapcsán, hogy tegnap kiderült:

Orbán Viktor titokban az Európai Bizottságnál kuncsorog azért a hitelért, amit tavaly áprilisban még személyesen utasított vissza.

Bősz Anett szerdai, online sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy tavaly a kormány azzal az indokkal utasította vissza az uniós hitelkeret lehívását, hogy a magyar gazdaság elég erős ahhoz, hogy egyedül kikeveredjen a koronavírus okozta válságból. Akkor szakértők arra figyelmezettek, hogy a visszautasítás valódi oka az, hogy Orbán Viktor régóta harcot vív Brüsszel ellen, valamint

„Magyarország akkora korrupciós rátával dolgozik, hogy nem is kaphatnánk ezekből az uniós forrásokból”.

A kormány teljes hátraarcot vezényelt a kérdésben és levelet írt az Európai Bizottságnak, hogy mégis szeretne hozzájutni ehhez a pénzhez – mondta a Pest megyei 1. választókerületben induló ellenzéki jelölt. Szavai szerint az a gond, hogyha a kormány marad, akkor az ország nem jut hozzá a forráshoz.

Ha az uniós hitelkeret nem ál rendelkezésre, akkor Magyarország igen szorult helyzetbe kerül – jelentette ki. Egyedül az ellenzék győzelme vezethet el oda, hogy Magyarország jól kezelje a koronavírus-válságot, jó viszonyt ápoljon a Nyugattal és az uniós hitelkeretet is le lehessen hívni – tette hozzá Bősz Anett.

Nagyon küzd a szemét gazember: „A kormány döntött, bevezeti a 14. havi nyugdíjat”

Orbánék washingtoni hazaárulása: „Az emberek nem űrállomásra vágynak, hanem arra, hogy vonattal eljussanak Budapestre vagy Salgótarjánba”

Orbán Viktor: az ukránok kormányváltást akarnak Magyarországon

Magyar Péter: A rettegő hatalom minden erkölcsi és jogi határt átlépett

Kizárja a pártból és visszakéri Cseh Katalin mandátumát a Momentum

Újabb roncsellenzéki hobbipárt alakul, már megvan a színük is