Pataky Attila Orbán Viktoros pólóban méltatta az újrazenésített Nemzeti Dalt a TV2-n

Szia, uram, személyi kultusz érdekel?

pataky-attila
Pataky Attila a TV2 Mokka című műsorának 2022. március 15-i adásában.

„The leader of Europe” feliratú, terebélyes Orbán Viktor-fejjel ellátott pólóban ült be a TV2 Mokka mai adásába Pataky Attila, hogy Nagy Szilárddal közösen méltassák az új zenei feldolgozást kapott Nemzeti Dalt.

Nagy Szilárd szerint a zenei frissítést az indokolta, hogy az előző verzió 1973-ban készült és nem volt hozzá klip, úgyhogy az új hangszerelés, új felállás 2022-ben időszerű volt!

„Az első rezdülés az volt, hogy ez jó dolog lesz” – magyarázta Pataky Attila, ruházatával egy sóhajnyi személyi kultuszt csempészve a műsorba. Szavai szerint óriási élmény volt a felvétel, a dal maga pedig hibátlan lett.

Tolcsvay László kritikájára válaszolva (miszerint ha tudott volna erről, az eredeti dallam éneklését kérte volna), Nagy Szilárd azt mondta, nagyon tisztelik a Nemzeti Dal első megzenésítőjét, ugyanakkor ez egy feldolgozás, nem változtattak semmit a szövegen, véleménye szerint megfér a két változat egymás mellett.

Orbán beszervezéséről is beszélt a volt ukrán tiszt, aki „megfenyegette” a kormányfőt, erről azonban a propaganda hallgat

Index: az ukránok megfenyegették Orbán Viktor 5 gyerekét és 6 unokáját

Nem nyugszik a riogatással: Orbán összehívta a védelmi és az energiabiztonsági tanácsot

Orosz hírszerzők érkeztek Budapestre a választások befolyásolása céljából

Törölte a Bűnvadászok Facebook-oldalát a Meta

Előkerült Pesty László