Honvédség: riasztották a magyar Gripeneket

A belgrádi irányítótorony egy civil Airbus kapcsán állítólag azt jelezte, hogy bomba van a gépen.

gripen
Fotó: honvedelem.hu

Riasztották a Magyar Honvédség légvédelmi készültséget ellátó Gripenjeit hétfő kora délutáni egy Belgrád-Moszkva útvonalon haladó, szerb lajstromjelű, civil Airbus A-319-es repülőgép miatt.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint

a belgrádi irányítótorony olyan információt közölt a polgári légi irányítással, amely szerint a repülőgép fedélzetén bomba van.

A gépet a magyar-szlovák határnál visszafordították, miközben a NATO déli Egyesített Légi Hadműveleti Központja riasztotta a Magyar Honvédség Gripenjeit, amelyek rövid időn belül azonosították a szerb A-319-es repülőgépet, és biztosították annak kikísérését Magyarország légteréből, Szerbia irányába.

A magyar Gripen géppár addig maradt a határmenti légtérben, amíg a visszafordított repülőgép le nem szállt Belgrádban – írták.

Újabb bombariadó lehetett?

Szintén mai, de korábbi hír volt, hogy négy napon belül másodszor jeleztek bombariadót az Air Serbia szerb légitársaság Belgrádból Moszkvába tartó gépén, a múlt pénteki eset hamisnak bizonyult, hétfőn pedig szintén visszafordult egy gép, de még vizsgálják.

Az Air Serbiát azután kezdték el valakik szívatni, hogy a napokban több bírálat is érte a Putyin-barát szerb vezetést, amiért „nyerészkedni” akar az Oroszország ellen bevezetett európai szankciókon, mert miután az európai országok betiltották az Oroszországba tartó repülőjáratokat, az Air Serbia megtöbbszörözte Moszkvába tartó járatai számát.

Reszkethet az ellenség: virágcsokor került az 59 milliárdból épülő szolnoki laktanyára, amiből Mészáros Lőrinc gazdagszik

Röhög az internet: egymást húzogatják a hóban Orbán operett-honvédei

Botrány: enyhítették a katonatiszt büntetését, aki felismerhetetlenre verte volt párját

Gulyás Gergely minisztériumának egyik titkárnője (!) veszítette el a kezeit a felrobbant kézigránáttól

Navracsics Tibor: a Fidesz-KDNP hisz szeretet és az összefogás erejében

Megsértett, kidobott tiniként tombol Orbán Viktor a Facebookon