Népszava: többszörösére ugrott az útlevéligénylések száma

Négyszer többen folyamodtak útlevélért a hét elején, mint az előző hónapokban – írja a Népszava a Belügyminisztériumtól kapott adatokra hivatkozva.

A cikk szerint 2019-ben, a COVID előtt átlagosan 1500-2000 darab útlevéligénylés volt naponta Magyarországon, mely 1200-1500-ra csökkent a járvány ideje alatt, majd – miután egy év végén megjelent kormányrendelet szerint csak június végéig használhatók a lejárt okmányok –, 2200-2300-ra emelkedett az igénylések száma.

Február 28-án viszont, napokkal azután, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát, 9800, másnap, március elsején pedig 7200 útlevélkérelem futott be.

A Belügyminisztérium hangsúlyozta, hogy ez az ugrás önmagában nem alkalmas messzemenő következtetések levonására. Ugyanakkor – ezt már nem a BM és a Népszava, hanem mi mondjuk – nyilvánvalóan nehéz különválasztani a megnőtt igényléseket és a szomszédunkban zajló háborút.

A BM szerint nem várható az útlevélkérelmek elbírálásának elhúzódása, megfelelő gyártási kapacitás áll rendelkezésre. A Népszava ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy számos fővárosi okmányirodában csak május végére lehetett időpontot foglalni útlevéligényléshez. A központi okmányirodában legkorábban júniusra, míg a XII. kerületiben már minden hely foglalt, ameddig a rendszer ellát – írták.

Botrány: rabruha helyett 38 millió forintos végkielégítést kap Orbán Viktor
Itt a bejelentés, ettől falnak megy a megmaradt Fidesz
Érik a börtöncella: hűtlen kezelés miatt kell felelnie Orbán emberének
Milliárdokat szórt szét a Szerencsejáték Zrt. a választások előtt, a pénz nagy része Erdélybe ment
Elkaptak egy szarházi fideszest: menekült a mikrofon elől
Magyar Péter válasza Mészáros Lőrincnek: Készüljön a meghallgatásokra!