Gazdaság

Hatalmas bónuszt kap minden dolgozó a kecskeméti Mercedes-Benz-gyárban

Bűnügy

Pedofil óvodai dolgozóra csapott le a rendőrség Gazdagréten

Bűnügy

Fejlemény a bicskei pedofil gyermekotthoni igazgató ügyében, megszólalt a bíróság

Macron telefonon beszélt Putyinnal

RövidenRöviden
Emmanuel Macron francia elnök.
Emmanuel Macron francia elnök. Fotó: Facebook/Emmanuel Macron

Azonnali tűzszünetre és az ukrajnai civilek biztonságának szavatolására szólította fel hétfőn Emmanuel Macron francia elnök Oroszország agresszorát, Vlagyimir Putyint, aki szerint az ukrán nacionalisták élő pajzsként használják a lakosságot.

A két vezető telefonon beszélt egymással, az Ukrajna ellen elindított orosz háború kezdete óta másodszor. A francia elnöki hivatal közlése szerint Macron

  • sürgette, hogy az orosz fél szüntesse be a békés lakosság és a lakónegyedek elleni csapásokat és támadásokat,
  • kímélje meg a civil infrastruktúrát,
  • biztosítsa az autópályák biztonságát, különösen Kijevtől délre.

A közlemény értelmében Putyin ezekben az ügyekben megerősítette, hogy kész kötelezettséget vállalni.

A Kreml által kiadott tájékoztatás értelmében Putyin ugyanakkor azt magyarázta, hogy az orosz fegyveres erők nem fenyegetik a civil lakosokat, és nem mérnek csapásokat polgári objektumokra. Az orosz elnök szerint a fenyegetést az ukrán nacionalisták jelentik, akik élő pajzsként használják fel a civil lakosságot, csapásmérő fegyvereket telepítettek lakónegyedekbe, és fokozták a Donyec-medence városai elleni tüzérségi támadásokat.

„Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy ilyen rendezés csak Oroszország jogos biztonsági érdekeinek feltétel nélküli figyelembevételével lehetséges, beleértve a Krím feletti orosz szuverenitás elismerését, az ukrán állam demilitarizálásának és nácimentesítésének megoldását és semleges státuszának biztosítását”

– hangzott a Kreml közleménye.

Putyin mindemellett kijelentette, hogy Moszkva nyitott a tárgyalásokra Ukrajna képviselőivel.

Macron megismételte követelését, hogy Moszkva állítsa le az Ukrajna elleni orosz támadást, és haladéktalan tűzszünetet követelt. A nemzetközi humanitárius jog betartását és a lakosságnak szánt segély eljuttatásának szavatolását is sürgette. A francia elnök, aki az elmúlt nap folyamán többször is beszélt telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, javaslatot tett Putyinnak a kapcsolattartás folytatására, a helyzet romlásának elkerülése érdekében. A Kreml sajtószolgálata szerint ebben a felek megállapodtak.

Az Élysée-palota szerint Macron Zelenszkij kérésére, a humanitárius kockázat miatt hívta fel Putyint.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a magyar sajtóval.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább chaten, mutasd meg ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Két év alatt 564 milliárd forint kár érhette Magyarországot, amiért az oroszoktól vesszük a gázt

Meghalt Alekszej Navalnij, Putyin legfőbb bírálója

Most érkezett: lezuhant egy orosz katonai szállítórepülőgép 65 ukrán hadifogollyal a fedélzetén

Orbán Viktor pénteken Törökországban fog szónokolni

Orbán Viktor az Egyesült Államokba látogat, Donald Trumpot is megnézi

Петер Сийярто: Örömmel megyek Oroszországba