Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Baleset

Agyonlőtte magát egy középiskolás Nagyatádon

Kiakadtak a fogyatékosságügyi szervezetek Márki-Zay Péter vasárnapi kijelentésén

Kiakadtak a fogyatékosságügyi szervezetek Márki-Zay Péter vasárnapi kijelentésén
Fotó: Facebook/Márki-Zay Péter

A fogyatékosságügyi érdekvédelmi szervezetek tiltakoznak Márki-Zay Péter vasárnapi „elfogadhatatlan” kijelentése kapcsán – tudatta a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége hétfőn, miután a szervezet magára vette az ellenzéki miniszterelnök-jelelölt egy mondatát, amiben „fogyatékos fideszes propagandistákat” emlegetett.

Az autisták, mozgáskorlátozottak, siketek, nagyothallók, siketvakok, pszichoszociális értelmi fogyatékossággal élő személyeket tömörítő szervezeteink hosszú ideje küzdenek azért, hogy a közbeszédből végleg eltűnjenek a pejoratív, mindnyájuk számára sértő kifejezések – hangsúlyozták a közleményben.

Hozzátették, hogy a „fogyatékos” szó olyan szövegkörnyezetbe helyezve, ahol más személy felé – legyen az ép vagy fogyatékossággal élő – negatív jelzésként használja valaki, kifejezetten sértő.

„Fontosnak tartjuk, hogy a közszereplők példát mutassanak a társadalom felé és tevékenységük során fel se merüljön, hogy bárkit ilyen jelzővel pejoratív módon illessenek. A zéró toleranciát várjuk el, az ilyen tett nem relativizálható, nem lehet pusztán nyelvbotlásként, elhamarkodott kijelentésként kezelni”

– emelték ki, felszólítva minden közszereplőt, politikust és véleményformálót, hogy mindig tartózkodjanak az ilyen kijelentésektől, pártállástól függetlenül.

Az Autisták Országos Szövetsége, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége és a Siketvakok Országos Egyesülete felszólította Márki-Zay Pétert, hogy haladéktalanul kérjen nyilvánosan bocsánatot az általa megsértett közösségtől, a fogyatékossággal élő emberektől.

A patália előzménye, hogy Márki-Zay a vasárnapi élő bejelentkezésében arról beszélt:

„Én azt mondtam, hogy Szeged. Nem India, Szeged. Elnézést kérek, de hogyha annyira fogyatékosak szegény fideszes propagandisták – és a fogyatékos azért nem szerencsés szó, mert a fogyatékosokat szeretjük, a fideszes hazug propagandistákra viszont rendkívüli módon neheztelek – tehát nyilvánvalóan az ő szellemi képességük valószínűleg nincs, nem azt mondom, hogy tökéletes, de semmiképpen nem a szellemi képességükkel van baj. A végtelen aljas gonoszság, ez jellemzi ezt a tolvajtársaságot.”

Kirúgták Pálffy Istvánt a Hír TV-től, miután pedofilok mentegetésével debütált első adásában

Brutális, több milliárdos bírsággal lehetetlenítené el az ellenzéki pártokat az Állami Számvevőszék

Lázár János megfenyegette a hódmezővásárhelyieket, Márki-Zay szerint le kell mondania

Magyar Péter bejelentette az EP-választási jelöltjeit

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből

Menczer Tamás úgy tudja, egész Brüsszel Orbán Viktor elhallgattatásán dolgozik