Orbán: a baloldal gyengíti a koronavírus elleni védekezést

Szerinte az egészségügyben dolgozókat támadja az ellenzék.

Orbán Viktor
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Szabad, sőt kell vitatkozni arról, hogy milyen a jó védekezés, de ezt úgy kell tenni, hogy közben a védekezést ne gyengítsék – erről is beszélt Orbán Viktor a péntek reggeli Kossuth rádiós propagandainterjújában, ahol nemcsak az derült ki, hogy „Brüsszel” a határkerítésünket támadja, hanem az is, hogy „a baloldal” viszont a COVID-védekezést!

Orbán, akinek a kormánya az egyik legpocsékabb járványkezelést mutatta be, a kudarcot a baloldal nyakába igyekezett varrni: a védekezésről folytatott vita összeurópai jelenség, de a magyar baloldal azzal kilóg az európai gyakorlatból, hogy kamuvideókat gyártott – magyarázta, azzal folytatva: nem tud arról, hogy bármelyik nyugat-európai országban előfordult volna, hogy tényeket hamisítanak meg, álvideókat, kamuvideókat készítenek, és úgy vitatkoznak a védekezésről, hogy ezzel gyengítik a védekezés hatékonyságát!

A kormányfő a szakemberekkel is igyekezett szembeállítani politikai ellenfeleit, azt állítva, hogy ahogy Magyarországon támadják a védekezést, az sértő az orvosokra és az ápolókra nézve, leértékeli a kórházakban zajló munkát. Miközben az egész egészségügyi rendszer mindent megtesz azért, hogy a betegeknek segítséget nyújtson, és elismerést érdemelnek az orvosok és az ápolók – mosta össze a kormányának szánt kritikákat azzal, hogy hát akkor aki őt kritizálja, az nyilván az orvosokat és az ápolókat kritizálja.

A baloldal nem tud különbséget tenni a kormány támadása és az ország leminősítése között – vetette még oda Orbán, több mint 40 ezer elhunyttal, az egyik legrosszabb mutatókkal rendelkező járványkezeléssel a háta mögött.

Ez ennyi: Magyar Péter posztján több mint 100 ezer lájk van, Orbánt kiröhögik a sajátjai is

Pofára esett Orbán: mégsem lesz Trump–Putyin-találkozó

Orbán Viktor bemondta, mit csinálna a Tisza Párt ezzel a virágzó országgal

Telefonon beszélt pénteken Orbán és Putyin

Inog a Fidesz-alelnök széke a tegnapi lebőgés után, erről ír Magyar Péter

Magyar: Mi vagyunk a többség, a Tisza a legerősebb politikai közösség