Baleset

Tömegbaleset az M7-esen, több kilométeres a torlódás

Bulvár

Meghalt a hajléktalanból lett győri lottómilliomos

Bűnügy

A WC-be fojtotta, megpróbálta lehúzni csecsemőjét egy 15 éves kollégista lány Pécsen

Dombóvári István is közleményt adott ki a házasságáról

Valószínűleg Kulcsár Edináék évek napok óta tartó bulvárkínlódása ihlette meg Dombóvári Istvánt, amikor tegnap váratlanul ő is közleményt adott ki a házasságáról.

A humorista nem az Instagram-senkik tipikus „boldogság, válás, másik celebbel összejövés” tematikáját követte le, hanem arról írt, hogy náluk minden szuper, és párjával soha nem voltak boldogabbak mint most:

„Mindössze 3 és fél éve találkoztunk először.
Hú, mennyi minden történt azóta!
Az egész életemet megváltoztattad. Amikor feleségül vettelek, az volt életem legjobb döntése. Teltek-múltak a hónapok, elköltöztünk, új feladatokat kerestünk.
A pandémia 0-24-ben egy légtérbe kényszerített minket, de mi azt is hősiesen álltuk.
Aztán jött az igazi fordulópont, amikor közölted, hogy a gyermekemet hordod a szíved alatt.
A mi kis közös csodánk érkezése alaposan felforgatta a mindennapjainkat, semmi nem maradt olyan amilyen volt.
Közben újraindult az élet, nekem is lett munkám, már nem tudtunk annyit együtt lenni, amennyit szerettünk volna.
Próbáltunk mindent ugyanonnan folytatni, de a világ közben alaposan megváltozott körülöttünk. Ezért egy szép napon leültünk, hogy alaposan átbeszéljük az életünket és a kapcsolatunkat.
Elhatároztuk, hogy pontosan ugyanígy, együtt folytatjuk tovább ahogy tegnap, hiszen minden szuper, szeretjük egymást és soha nem voltunk boldogabbak mint most.”

„Megkérek mindenkit, hogy ha van kedve, nyugodtan örüljön velünk együtt, hiszen nemcsak az a sztori, amikor baj van, hanem talán az is, amikor nincs!” – zárta posztját Dombóvári István.

KÖZLEMÉNYMindössze 3 és fél éve találkoztunk először. Hú, mennyi minden történt azóta!Az egész életemet…

Posted by Dombóvári István on Tuesday, January 18, 2022

Kapcsolódó friss hírek