Tízszázalékos béremelésről döntött a kormány a rendőrök és a katonák esetében – közölte a miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Orbán Viktor, miután rendőri és katonai vezetőket fogadott a Karmelita kolostorban (és mielőtt jövő tavasszal választás lenne) elmondta: elismerésüket szeretnék azzal is kifejezni, hogy a következő évben hat havi fizetésüket fegyverpénzként kézhez kapják a rendőrök és a katonák!

„A következő hónapokban és években további jelentős béremeléseket fogunk majd végrehajtani, hogy megtarthassuk a rendőreinket és a katonáinkat”

– fűzte hozzá, majd a rendőri és katonai vezetőknek minden magyar nevében megköszönte „azt a fantasztikus munkát, amit ebben az évben végeztek”.

A rendőrök és a katonák nélkül az ország nem tudott volna védekezni a koronavírussal szemben – magyarázta, ráfordulva az örökzöldre: „Kórházakba is bementek, egészségügyi feladatokat is vállaltak, de nélkülük nem tudtuk volna a migránsok tömegeit sem megállítani a határnál!”