Orbán tájékoztatta a nyugdíjasokat, hogy ha van miből adni, ő szívesen ad nekik

ORBÁN Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök, a párt újraválasztott elnöke a Fidesz tisztújító kongresszusán a BOK Sportcsarnokban, Budapesten 2019. szeptember 29-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Miközben novemberben már 7,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, Orbán Viktor az 5 százalékos januári nyugdíjemeléssel szédíti legnépesebb szavazótáborát, a nyugdíjasokat.

A miniszterelnök Facebook-videójában emlékeztette idős híveit, hogy januárban érkezik a nyugdíjemelés. Sőt, a „teljes egészében visszaadott” 13. havi nyugdíj is többet fog majd érni a következő évben ennek köszönhetően.

Arról természetesen nem beszélt, hogy az infláció rögtön el is viszi az emelést, azaz valójában nem fognak jobban élni, nem tudnak többet vásárolni a nyugdíjasok. Jött helyette a megalázó szöveg:

„Ha van miből adni, az ember szívesen ad”

– idézte saját magát pénteki rádiós interjújából a bőkezű miniszterelnök, ezúttal is jó érzékkel elhazudva, hogy valójában nem „ő” adja a nyugdíjat, mintegy kegyet gyakorolva, hanem a nyugdíjrendszer úgy működik, hogy a még aktív munkavállalók, a gazdaság szereplői termelik meg a rá való pénzt.

Januártól nyugdíjemelés!

Januártól nyugdíjemelés!

Posted by Orbán Viktor on Saturday, December 11, 2021

Orbán rendelhette a szerbiai kamu „szabotázsakciót”
Keményen üzent Szolnok polgármestere a városába készülő Orbánnak
Orbán Viktor az éjszaka közepén hívta fel Hajdú Pétert
Hadonászva rikácsolt Orbán Győrben, megszólalt a szakértő
Újabb titkosszolgálati dokumentumok szivárogtak ki, őrült magyarázatot adott az AH
Újabb ellenzéki lépett vissza: „Van esélyünk, hogy a rezsimet magunk mögött tudjuk hagyni április 12-én”