Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Bulvár

Tömegverekedés volt a Westend bevásárlóközpontban

Keddtől az indulás előtt is tesztet kell végezniük az Angliába utazóknak

RövidenRöviden
Keddtől az indulás előtt is tesztet kell végezniük az Angliába utazóknak
Fotó: Flickr/Matt From London

Jövő keddtől az indulás előtt is koronavírus-tesztnek kell alávetniük magukat mindazoknak, akik Angliába utaznak – közölte szombaton a brit egészségügyi miniszter.

Sajid Javid bejelentette, hogy a szabályozás december 7-én brit idő szerint hajnali 4 órától – közép-európai idő szerint 5 órától – lép érvénybe. Hangsúlyozta: átmeneti rendelkezésről van szó, amelyet a brit kormány az első lehetséges pillanatban visszavon.

Az egészségügyi miniszter azzal indokolta a döntést, hogy egyre több koronavírus-fertőzéses eset kapcsolódik az utazáshoz.

Az Angliába utazók számára korábban is kötelező volt az indulás előtti teszt. Ez a kötelezettség október 4-én megszűnt, de a szombaton bejelentett intézkedés ismét kötelezővé teszi a koronavírus-tesztek elvégzését az utazás megkezdése előtt.

E hét eleje óta kötelező PCR-tesztek elvégzése az angliai érkezés után is, és a negatív teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak tartózkodási helyükön elkülönítésben kell maradniuk.

Ez is érdekelhet

Feljelentik Orbánékat, amiért a COVID alatt valakik eltüntettek 300 milliárd forintot a lélegeztetőgépek ürügyén

Ismét berobbanhat a Covid Magyarországon, százezrek fordulnak orvoshoz légúti panaszokkal

Enyhén növekszik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja

Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot

Irán dróntámadást indított Izrael ellen

Győzike elfoglalta Brüsszelt, az Európai Parlamentből jelentkezett be Orbán Viktor talpnyalója