Magyar szurkolók ütöttek meg és köptek le két német lányt a Puskás Arénában

Részlet a Bild riportjából.
Részlet a Bild riportjából.

Szégyenletes esetről számolt be Európa legolvasottabb napilapja, a német Bild magazin.

A 444 szemléje szerint a lap élő adásban készített interjút két Magyarországon tanuló német orvostanhallgató lánnyal. Emilia és Filippa kilátogatott a Puskás Arénába a szerdai portugál-francia meccsre, ahol magyar szurkolók inzultálták őket. A lányok „bűne” az volt, hogy szivárványt festettek a kalapjukra és a karjukra.

A Bildnek azt mesélték, beszólogattak nekik, hogy „ez undorító”, és a középső ujjukat mutogatták nekik. A németek elmondása szerint a meccs végén vitába szálltak a magyar szurkolókkal, akik közül kettő megütötte és leköpte őket.

A lányok nehezményezik, hogy az UEFA biztonsági emberei nem avatkoztak közbe, sőt, az elkövetők a támadás után vígan sörözhettek, és tovább gúnyolódhattak rajtuk.

A rendőrség sem volt túlságosan együttműködő, Emilia és Filippa hajnal 4-ig várt, míg végre felvették a jegyzőkönyvet. A Bild által bemutatott felvételen látszanak az elkövetők, így elvileg könnyedén felelősségre lehetne őket vonni.

A Telex eközben arról ír, hogy az Európai labdarúgó-szövetség jóváhagyta, hogy LMBTQ-témájú, szivárványos hirdetések jelenjenek meg a pályaszéli reklámtáblákon az Európa-bajnokság hátralévő meccsein, így a Puskásban vasárnap 18 órakor kezdődő holland-cseh találkozón is. Nagy buzizás nem várható, mert a magyar szurkolói csoportok szervezett formában nem jelennek meg a stadionban.

Tudsz te ennél jobbat is? Szerkesztő-újságírót keresünk!

Kapcsolódó hírek