Október 23-án felvonul a Békemenet, mert már nagyon mérgesek

Bayer Zsolt szerint a „mérges és ideges” fideszes szavazóbázis követelte ki a rendezvényt.

Fidesz, tüntető

A „gyurcsányi állami terror” 15. évfordulóján, vagyis 2021. október 23-án Békemenetet tart a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány – jelentették be a vicces szervezetek csütörtökön Budapesten.

Csizmadia László, aki a CÖKA kuratóriumi elnöke is, azt mondta, a Békemenettel emlékeztetni akarnak mindenkit „a magyar történelem egyik legsötétebb időszakára”, az őszödi beszédre és az általa kiváltott tüntetéshullám elleni terrorra, arra, hogy a terror irányítója, Gyurcsány Ferenc újra a hatalomba készül!

Emlékezni és emlékeztetni kell mindenkit a lovasrohamokra, a szemkilövetésre, az utcai leszámolásokra, a bebörtönzésekre, a koncepciós eljárásokra, arra, hogy milyen időszak volt a Gyurcsány-kormányzás és a baloldali terror időszaka – sorolta a fideszes mondavilág visszatérő elemeit Csizmadia László.

Bayer Zsolt a sajtótájékoztatón arról magyarázott, hogy állítólag

annak a hatalmas, a kormánypártok mögött álló mérges és ideges szavazóbázisnak a követelésére szervezik meg a Békemenetet, amely úgy érzi, hogy folyamatosan provokálják, és ebből elege van.

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze

Nagy baleset az M1-esen, egy embert garázdaságért előállítottak

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek