Brutális állatkínzás Monoron: 214 galambot mészárolt le egy férfi bosszúból

galamb1-police
A rendőrség fotója a helyszínről. Fotó: police.hu

A monori nyomozók őrizetbe vették azt a 39 éves pilisi férfit, aki a gyanú szerint kirúgása miatt bosszúból megölte volt munkaadójának 214 galambját, 36 galambnak pedig szárnyát és lábát törte.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a 36 éves galambász kedd reggel szembesült azzal, hogy valaki végzett az állataival; a madarak testét az otthona udvarán lévő galambházban, zsákba dobva találta meg. Az állatok értéke 720 ezer forint – tették hozzá.

A monori rendőrök rövid úton, kutatásról szóló határozattal kezükben keresték fel a galambász egy korábban elbocsátott 39 éves alkalmazottját. A férfi kihallgatásán a cselekmény elkövetését azonban nem ismerte el, vallomást nem tett.

A Monori Rendőrkapitányság 250 rendbeli állatkínzás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az őrizetbe vett 39 éves férfi ellen, akinek egyben kezdeményezik letartóztatását.

Klóros fertőtlenítőt öntött a vendég poharába egy csapos, maradandó fogyatékosságot okozott

Megdöbbentő magyarázatot adott a kutyáját autójával húzó férfi

Elkapták az állatkínzót, aki kocsija után kötve húzott végig egy kutyát Tiszaalpár és Kiskunfélegyháza között

Vizsgálatot indítottak a budapesti törpemalacos kávézó ügyében

Magára hagyták Salgótarjánt, cigány férfiak fogtak össze a drogdílerek ellen

Hazudott „szarpucoló” Lázár, a rendőrség tette helyre a rasszista fideszes állítását