Bemászott egy VII. kerületi lakásba, megerőszakolt egy alvó nőt, most emeltek vádat ellene

rendőrség, megkülönböztető jelzés

Az ügyészség letöltendő börtönt indítványoz az ellen a férfi ellen, aki bemászott egy VII. kerületi lakás nyitott ablakán, és megerőszakolta az ott alvó nőt még 2019 őszén.

A Fővárosi Főügyészség szerdán azt írta, a svéd állampolgárságú sértett két barátnőjével együtt pár napos budapesti tartózkodásuk ideje alatt a VII. kerületben bérelt lakást, amikor egyik este szórakozni mentek. A sértett hamarabb ért haza, mint a barátnői. A 39 éves férfi a hajnali órákban bemászott a lakás résnyire nyitva hagyott ablakán. A lakásban egyedül tartózkodó sértett ekkor – ittas állapota miatt – mélyen aludt.

A vádlott az alvó, védekezésre képtelen sértettről lehúzta a ruháját és megerőszakolta. A sértett közben felébredt, védekezni kezdett, a lábával eltolta a férfit, aki erre az ablakon keresztül elhagyta a lakást.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő 39 éves férfit szexuális erőszak bűntettével vádolja és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.

Süllyedni kezdett egy sétahajó a Dunán
Karácsony is gyorsan bejelentette, hogy kitakarítja „a maffiaként működő alvállalkozói hálózatokat” Budapestről
Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Közleményben bizonygatja a bukott fideszes miniszter, hogy nem próbál elszökni
A Dunába kergethettek egy fiatalt, meghalt, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség