Merkely beszélt a járvány további várható kimeneteléről

A szakember szerint a nyáron eltűnhet a vírus, nem lesz negyedik hullám.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője. Fotó: kormany.hu/Árvai Károly

Ott, ahol ilyen magas a koronavírus elleni átoltottság, mint Magyarországon, nem fog bekövetkezni negyedik hullám – mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Merkely Béla a műsorban arról beszélt, Magyarországon nagy valószínűséggel közel vagyunk a nyájimmunitás eléréséhez vagy már el is értük, ez azonban nem jelenti azt, hogy egyes emberek, családok, akik nem oltatták be magukat, nem fertőződhetnek meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy azok között, akik nincsenek beoltva, továbbra is lehetnek súlyos lefolyású, akár halállal végződő megbetegedések is.

Azt mondta, arra számít, hogy tovább csökken a kórházban lévők száma, és mihamarabb egyszámjegyűre csökken a napi halálesetek száma,

majd a járvány a nyár folyamán „teljes mértékben eltűnik”.

Merkely Béla szólt arról is, hogy aki már átesett a koronavírus-megbetegedésen, annak – nemzetközi adatok szerint – elég egy védőoltás beadása is. Ahol volt bizonyított fertőzöttség, ott az első vakcina az úgynevezett „booster”, azaz gyorsító hatású oltás – mondta, aki viszont nem esett át a betegségen, annak nagy szüksége van a második oltásra is, mert az fogja jelentős mértékben emelni a szervezetben az ellenanyag szintjét és növelni a sejtes immunitás aktivitását.

Arra a felvetésre, hogy vannak, akik szerint – mivel a második oltás után nincs a szervezetükben elég antitest – szükséges lenne egy harmadik oltás is, Merkely Béla elmondta: az ellenanyagszint pontosan nem mérhető.

Merkely Béla szólt arról is, hogy a járványt akkor tudjuk véglegesen magunk mögött hagyni, ha az átoltottság a világ többi országában is egyre magasabb lesz. Azt is elmondta, a nagyszámú fertőződésnek az lehet a következménye, hogy vírusmutációk jönnek létre. Létrejöhet olyan mutáns, amely nagyon távol van Magyarországtól, és akkor a visszafertőződés lehetősége elméletileg fennáll.

A szakember egyúttal arra figyelmeztette az oltás nélkül külföldre utazni szándékozókat, hogy ott nagy a fertőzés veszélye.

Kapcsolódó hírek